VV Béci és felsége, Norina

Külseje miatt támadják Béci feleségét, Norina megrázó őszinteséggel reagált

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2022. szeptember 29. 12:30
Betelt a pohár Mészáros Norinánál. Azért szorult magyarázkodásra, mert folyamatosan támadják külseje miatt.
Bors

Rendkívül nehéz időszak van Béci és Norina mögött. A rapper feleségénél méhnyakrákot diagnosztizáltak, és miután megszületett közös kislányuk, az édesanyának el kellett távolítani a méhét, így nem lehet több gyermeke. Februárban végre fellélegezhettek, amikor a szövettani eredménye jó lett. Mindamellett, hogy szülőként is helyt kellett állnia, súlyos betegségével is szembe kellett néznie. Ebben az időszakban pedig nem az volt a legfontosabb számára – érthető módon –, hogy visszanyerje szülés előtti formáját, hanem a gyógyulására koncentrált. Norina a rosszindulatú emberek céltáblájává vált külseje miatt. Ismert emberként egy darabig tűrte a támadásokat, azonban most elege lett, és az Instagram-oldalán szólt vissza az őt kritizálóknak.

Kedves “jóakaróim”! Valóban, a Nyerő Páros forgatásán még nem volt hű a külsőm a régihez.

A forgatás nyáron történt, de ezt tudjátok. Veszélyeztetett terhesen hordtam ki a gyermekemet és a szülés után 3 hormonális műtétem volt, márciusban még azon izgultunk, hogy megmaradok-e és feltudom-e nevelni a gyermekemetírja a sztáranyuka, aki nagyon sokat tett azért, hogy azt a nőt láthassa viszont a tükörben, aki valaha volt, ám még mindig nem elégedett.

– Két nap (felkészülés) alatt az eltorzult külső, amit kaptam ettől a csúnya betegségtől, amit nem mondok ki, nem tudtam megváltoztatni, ma már azt tudom mondani, hogy kezd minden visszaállni a régi kerékvágásba, de még mindig sokat kell dolgoznom rajta, de örülök, hogy legyőztem egy ekkora betegséget, bár még nem telt el az a bizonyos 5 év tünetmentesség, de érzem, hogy nem lehet baj! – taglalta, majd hozzáfűzte, mi viselte meg legjobban a műsor kapcsán.

– A beköltözés ebbe a játékba 2 dolog miatt volt nehéz, a fő ok a gyermekem hiánya, a másik pedig, hogy az önbizalmam külsőleg 0 és tudtam, hogy bántani fognak emiatt, mert sok ember csak a szemét használja! Mindig csinos voltam és mindig is vágytam erre a műsorra, de nem így képzeltem el. 

Viszont az, hogy kapom a bántást, fáj a lelkemnek, de tudjátok mit, csináljátok meg utánam, úgy, hogy ne hagyjátok el magatokat és boldogok maradjatok!

 Fő az egészség – zárta sorait Norina. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.