Egészség

Győzike imádkozik a kórházba került Beáért

Létrehozva: 2022.08.17.

Győzike vitte be a Péterfy kórházba Beát.

Forrás: TV2

A Hal a tortán forgatásáról hazaérve, a taxiból kiszállva csuklott össze Gáspár Bea. A közeli étterem dolgozói siettek a segítségére, és értesítették Győzikét, aki bevitte a Péterfy kórházba.

Régi barátunk, dr. Ursu Miklós megvizsgált. Kiderült, hogy idegbecsípődésem van, kaptam gyulladáscsökkentő gyógyszert és infúziót, amire továbbra is naponta be kell járnom a kórházba. Még most is nagy fájdalmaim vannak, nehezen mozgok. A lábamat sem tudom felemelni, ezért az orvosom arra gyanakszik, hogy talán gerincsérvem van. Ma megyek MRI-vizsgálatra, ott majd kiderül

 – nyilatkozta a Blikk-nek Bea. Győzike még sosem látta ennyire szenvedni a feleségét. 

Ott virrasztottam mellette, ameddig csak kellett, ő pedig olyan szépet mondott nekem, amit az elmúlt harminc évben még soha. Ahogy ott feküdt az ágyon, megfogta a kezem, a szemembe nézett, majd azt mondta: „Győzikém, most jöttem rá, hogy az életben igazán csak rád számíthatok! Ha baj van, csak te vagy itt, hogy segíts nekem!” Nagyon meghatódtam ettől. Azóta is csak azért imádkozom, hogy Beával minden rendben legyen, hamar helyre jöjjön

 – mondta a lapnak a showman.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713583510
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713583510
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713583510
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713583510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában