Balázs Klári már hatévesen felnőttnek érezte magát

Balázs Klári vidáman üldögél a Balaton partján egy kávézó teraszán, félig a napon, ő az egyetlen, akit nem zavar, hogy 37 fok van árnyékban. Kedélyesen beszélget, kávézik, majd amikor színpadra szólítják, húszéveseket meghazudtoló lendülettel pattan fel a székéből és szalad a színpadra. A tűsarkújában beton biztosan áll a fagerendákon, sőt táncol is, és bár a jelenetet látva többek arcára kiül az aggodalom, hogy be ne akadjon a sarka és el ne essen, ő így kiált: A Mount Everestre is fel tudok ebben menni, ne aggódjatok, a tűsarkú nekem olyan, mint másnak a sportcipő.

Balázs Klári ezen a napon töltötte be a hetvenedik életévét. Nem titkolja, sőt büszkén mondja, hogy biztosan szereti őt a jó Isten, hogy ilyen minőségű, kalandos és boldog életet adott neki.

– Büszkének kell lenni arra, hogy az ember hetven éves, hogy ezt megéltem, hogy dolgozom és még magamnál vagyok…Van egy fantasztikus férjem, sokan szeretnek. Mi kell még? – kérdezte nevetve – Egyébként pedig, ha az lelkem éveit nézzük, akár kétszer ennyi idős is lehetnék – mondja, majd amikor a hallgatóság körében az értetlenséget látja, így szól:

– Nagyon régóta vannak emlékeim, egészen kicsi koromtól. Alig tudtam járni, de arra az időszakra is emlékszem, amikor a konyhaasztalra fel akartam kapaszkodni, hogy lássam, hogy van-e ott valami kaja...imádtam enni! – mondja lelkesen – Augusztus hatodikán hatéves lettem, és szeptember elsején már iskolába mentem. Az órákon aludtam a padon, mert álmos voltam… testben pici voltam még az iskolához, lélekben azonban már jóval érettebb, mint bármelyik osztálytársam. Ha mondták a felnőttek, hogy gyere, elkísérlek vagy vigyázok rád, sosem értettem, miért bánnak így velem. Határozottan emlékszem, hogy úgy éreztem, hogy mit vigyáznak itt rám, hát tudok én magamra vigyázni, én nagy vagyok, felnőtt vagyok.

Klári azt mondja, hogy egy idő után meg akarta fejteni, hogy pontosan mi történik vele:

– Talán pont ezért érdekelt mindig is az ezotéria. Meg akartam tudni, hogy honnan jöttek ezek a felnőttes gondolatok. Mindig nagyon önálló voltam és biztos abban, hogy az amit csinálok, az úgy jó, ahogy van. 15 évesen elköltöztem otthonról, Budapestre, egyedül laktam, és semmi rossz nem történt velem...csak dolgoztam és énekórákra jártam.

Klári úgy érzi, hogy Korda Györgyöt is ismerte már azelőtt, hogy találkoztak volna.

– Gyurival kapcsolatban is nagyon furcsa érzéseim voltak, mindjárt az első találkozásunkkor, 1977-ben. Ez volt az első alkalom, hogy lehívott vacsorázni a Fészekbe. Ott volt Szenes Iván is és még sok barát.

Mondtam a többieknek, hogy menjünk vacsorázni, teljesen mindegy, hogy hányan, a lényeg, hogy a vörös nő üljön velem szembe! – vág közbe Korda György.

– A vörös nő pedig ott ült vele szemben – folytatta Klárika – és ahogy néztem Gyurit, aki marha jól nézett ki, még a pólójára is emlékszem, amiben volt, szóval ő ült és bámult engem, de én nem néztem a szemébe. Csak el a válla fölött, és arra gondoltam, hogy ezt az embert én nagyon ismerem… ehhez az emberhez valami közöm lesz.

Klári megérzése nem csalt, 42 éve élnek boldog házasságban Korda Györggyel.

Az életem úgy tökéletes, ahogy van. Bár még mindig szeretném megtudni, hogy miért születtem felnőtt lélekkel, és ezekkel a megérzésekkel, mostanra azt is elfogadom, hogy ha sosem lesz válasz. A lényeg úgyis csak az, hogy ezeknek köszönhetek minden jót, ami velem történt.