Curtis két évvel ezelőtt szakított korábbi szerelmével, akitől kisfia született. Párkapcsolatukban nagy magasságokat és mélységeket éltek meg, elsősorban a rapper életvitele, alkohol- és drogproblémái miatt. Egy ponton úgy tűnt, rendeződni látszik az addigi viharos kapcsolatuk és Curtis bevonult az elvonóra. Ott tudta meg, hogy Kriszti közös gyermekükkel várandós, így a babavárás időszakának egy részéből teljesen kimaradt. A kisfiuk megszületése utáni első hónapokban minden rendben ment, egészen addig, amíg a rapper nem kezdett el újra koncertezni. Éjszakánként gyakran kimaradt otthonról és csak a buliknak élt. Egykori kedvese azt gondolta, ráijeszt, és Donival együtt elköltözött a szüleihez. A terve nem jött be, Curtis nem tett azért, hogy megjavuljon a kapcsolatuk, így Kriszti huszonévesen egyedülálló édesanya lett. Nemrég elmondta, milyen most a kapcsolatuk kisfia édesapjával.
– Nagyon jó a viszonyom Atival. Napi szinten beszélünk, még akkor is, ha nem kifejezetten a gyerekről van szó. Ha örömünk van, ha bánatunk van, felhívjuk egymást és elmondjuk. Most ez furán fog hangzani, mert hatalmas volt a szerelem köztünk, de ez olyan, mint egy jó barátság – magyarázta Curtis exe, aki olykor közös programot is szervez egykori szerelmével és közös kisfiukkal.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.