Gyilkosság

VV Fanni édesanyja nem kér a véres pénzből

Létrehozva: 2022.01.07.

Módosítva: 2022.01.07.

Tavasszal végre pont kerül az évek óta húzódó gyilkossági ügy végére, a bíróság ítéletet fog hozni. A házkutatás során lefoglalt 4,9 millió forintot napokon belül megkapja Novozánszki Fanni családja, akik érthető okokból, látni sem akarják a bankókat.

Lassan minden a helyére kerül. Az ügy iratai hegyekben állva, szépen összerendezve várják a tárgyalás utolsó napjait, a vádlott felkészült a másodfokon eljáró bíróság előtt előadandó beszédére, a vád sorba rendezte a bizonyítékait, a védelem felkészülten vonul majd be a tárgyalóterembe. 

Fotó: Smagpictures.com / RTL2 Sajtóklub

Sok millió a lakásban 

A nyomozás során lefoglalt értékeket a napokban szolgáltatja vissza a rendőrség a jogos tulajdonosaiknak, ezekre a bizonyítékokra már nincs szükség. A lefoglalt tárgyak között van egy halom bankó is, euró, svájci frank, amerikai dollár és magyar forint vegyesen, összesen 4,9 millió forintnak megfelelő összeg, amit Fanni lakásában találtak a helyszínelők, a lány eltűnése után. A félretett pénz, ami miatt a vád szerint a valóságshow-szereplőnek meg kellett halnia, vagyis maga az indíték, ami miatt B. László, 2017 novemberében Fanni lakására ment. 

Elfajultak a dolgok 

A Bors információi szerint az eddig bűnügyi letétben lévő összeg hamarosan a Novozánszki családhoz, mint sértetti jogutódhoz kerül, aminek egyáltalán nem örül a família. 

Fotó: Smagpictures.com / RTL2 Sajtóklub

– Fanni édesanyja nem jelentkezett a pénzért eddig sem, és most sem tudja elképzelni, hogy mit kezdjen vele – mondta lapunk megkeresésére, dr Lichy József, a Novozánszki család jogi képviselője – Ennek ellenére is át kell venniük, hiszen őket illeti. Gondoljunk csak bele: milyen pénz az? Bár bírósági ítélet még nincs, de minden jel arra mutat, hogy az volt az indíték arra, hogy B. László a lakására menjen, hogy elkérje, elvegye Fannitól. Aztán elfajultak a dolgok. A lány édesanyja bármit venne belőle, az mindig az eltűnt lányára emlékeztetné. – fejezte be a jogász.

Az anya a gyilkos szemébe akar nézni 

Lapunk úgy tudja, hogy az ügyvédek azt javasolták Fanni édesanyjának, hogy ugyan vegye át, de tegye bankba, és ne gondoljon a véres pénzre, ami a lánya vesztét okozta. 

Fotó: Pc / RTL2

VV Fanni ügyében 2022. február első napjaiban lesz újra tárgyalás, az információk szerint a perbeszédeket követően ítéletet születik. Úgy tudjuk, az utolsó tárgyaláson ott lesz Fanni édesanyja is, aki a saját szemével szeretné látni, ahogy elítélik a lánya gyilkosát. Hogy ez megtörténik-  e, az a bíróságon múlik.

Új részletek derültek ki 

Még a bírónőt is meglepő új fejleményekre került sor a Novozánszki Fanni megölésével vádolt B. László legutóbbi tárgyalásán. Kiderült, hogy Fanni eltűnése után hetekkel valaki a lány e-mail címéről küldött rejtélyes üzenetet egy ismeretlen férfinek. 

”Vízihulla” kifejezésre keresett a feltételezett gyilkos 

A négy éve tartó nyomozás során a rendőrség megvizsgálta B. László számítógépét is, melyen igencsak beszédes keresési előzményeket találtak. Fanni eltűnése napján az ”escort fiú”, a ”bódítószer” és a ”vízihulla” kifejezésekre keresett a neten a férfi. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711712412
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711712412
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092213_auto_resized.jpg
astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711712412
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel