Koltai Lajos felesége közel egy éve veseproblémák miatt került kórházba. Sajnos nem javult az állapota, majd a koronavírus is megtámadta, végül 52 évnyi házasság után elveszítette Katit.
– A családom mindig körülvesz, összetartunk, de ez eddig sem volt másképp. Míg ő velünk volt, igyekeztünk együtt lenni a nagy ünnepeken. Most volt az első karácsony, amikor nem lehetett itt, ezért volt ez nehezebb számunkra. Vigyázunk egymásra, a koronavírus miatt felállított szabályok betartása mellett velem voltak a gyerekek. Őrzöm a feleségem fotóját, beszélek hozzá, az ünnepekkor is velünk volt. Ugyanúgy, érintetlen az otthonunk, mint amikor Kati még élt. Meg tudom simogatni a ruháit, és nem fogok – természetesen erre senki nem is kér – soha megválni a holmijaitól. A szilvesztert bár egyedül töltöttem, de soha nem volt számunkra igazán fontos – kezdte érdeklődésünkre.
A rendező még a középiskolában ismerte meg Bordás Katalint, ötvenkét évet töltöttek el boldogságban, teljesen természetesnek tartja, hogy felesége még most is vele van.
– Nem kell és nincs szükség Kati elvesztéséről elterelni a gondolataimat, mert ma is együtt vagyunk, csak másképp, így a hétköznapokat is egy kissé másfajta módon tudom megbeszélni vele. Egyébként megvagyok, élem tovább az életemet – fűzte hozzá, aki két lányával és négy unokával a járvány miatt elővigyázatosan él.
– Háromszoros oltott vagyok. Nemrég kiderült, hogy átment rajtam egy tüdőgyulladást, annak a nyomait kellett kiirtani, de azóta rendben vagyok. Egyik lányom sminkes, most fejezett be egy filmet, jön a következő, őket szinte kétnaponta tesztelik. Folyamatos kontroll alatt vagyunk, és mindenki nagyon komolyan veszi a járványt a családban, mert annyira sok rossz dolog történik körülöttünk – mondta.
Lajos mindennapjai – mint ahogy évtizedek át –, most is főleg munkával telik. A tudását pedig a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, rendező szakon mesterképzés keretén belül adja át a csoportjának.
Kétéves művészképzésre kértek föl, tavaly kezdtem, január 28-án lesz a féléves vizsgánk. Azt a nyolc személyből álló osztály tanítom, akiket én vehettem föl, nagyon szépen haladnak, és rendkívül komolyan veszik a tanítványaim. Mielőtt belekezdtem, egyetlen dolgot kértek tőlem, semmi mást ne csináljak, csak tanítsam magamat, mutassam meg az életművemet, amit nagyon elegáns dolognak tartok. Próbálom átadni a lelkemet, és azt a mérhetetlen tapasztalatot, ami a csaknem ötven év alatt rám rakódott a világ sok részéről, ezt sulykolom beléjük – mondta büszkén a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar operatőr, rendező, érdemes művész.
A legendás filmes boldogan mesélte, hogy az egyetemi feladatai mellett újra fölkérték rendezni.
– Semmelweis Ignácról készítünk filmet. Éppen a héten tárgyaltunk a castingosokkal a színészekről, ebben is közreműködöm. Gyönyörű és nagyon erős forgatókönyvünk van. A bécsi éveiől szól, amikor rettenetes gyűlölet övezte őt. Nagyon kellemetlen figura volt, sem az osztrákok nem kedvelték, de a magyarok szeretete hozzásegítette a világraszóló felfedezéséhez. Úgy érezzük, a világban most történtek miatt igencsak aktuális a témája – árulta el.
Koltai utoljára Szabó István, Zárójelentés című nagyjátékfilmjét fényképezte, 2007-ben pedig Amerikában rendezte az Este című filmet. A nevéhez azonban olyan legendás alkotások is kapcsolódnak, mint a Déryné, hol van?, a Jutalomutazás, a Bizalom a Mephisto, ami Oscar-díjat is kapott, valamint a Maléna, amiért magát Koltait is Oscar-díjra javasolták.
– Sok idő telt el, de nekem ez teljesen mindegy, mert megállás nélkül foglalkoztam filmekkel. Bőven kijutott a szép feladatokból az életem során, most is izgalmas időszak vár rám. Az egyetemről a tanítványaim is velem tartanak, tulajdonképpen ezt hívják mesterképzésnek – mondta lapunknak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.