Gyász

Damu Roland édesapja: „Hadd temessem el a fiamat!”

Létrehozva: 2022.01.13.

Módosítva: 2022.01.13.

Damu Rudolf úgy érzi, kijátszották és megfosztották attól, hogy szülőként eltemethesse elhunyt gyermekét.

Családi háború dúl Damu Roland temetése körül. A nagynéni, Éva szerint a színész a kórház intenzív osztályán azt mondta neki: „Éva, te fogsz eltemetni. Se a szüleimet, se a testvéreimet ne hívd meg, te intézz mindent!” A rokonság ezen része ezért úgy döntött, a temetést szűk körben tartják, csak a barátokat és egy-két kollégát látnak szívesen.

Roland édesapja szerint nagyon valószínűtlen, hogy a fia kitiltotta őket a temetéséről.

– Gondoljunk bele, Roli covidos volt, nem lehetett látogatni csak úgy. Ráadásul Évával, a nővéremmel akkor még tartottam a kapcsolatot telefonon, hiszen én kértem meg, hogy legyen ott Roli mellett, ha szüksége lenne valamire. Éva soha egy szóval sem említette, hogy a fiam ilyen kijelentést tett, nem tudtuk, ő sem tudhatta, hogy ekkora a baj – magyarázta a Blikknek Damu Rudolf.

Bonyolítja a képletet, hogy a haldokló színész a barátját, Zsoltot is felkérte kapcsolattartónak.

– Éváék örültek, amikor megtudták, hogy a fiam barátja, Zsolt és a barátai intézik a temetést és a költségeket is állják, hiszen őket sem veti fel a pénz. Később azonban kiderült, hogy Roli több milliót kapott egy barátjától egy internetes projektre, a pénz azonban nem került elő a halála után. Innentől már nem volt szükség Zsoltra és arra, hogy fizesse a temetést.

A gyászoló apa azt is elárulta, miért mérgesedett el a helyzet a testvérével annyira, hogy a fia temetésén sem akarják látni.

– Éva akkor fordult ellenem, amikor elmondtam, hogy beszéltem a volt feleségemmel. Történt, ami történt, csak az ő fia is – sóhajtott az apa, aki nem érti, a kórház miért nem a szülőnek adja ki ilyenkor a megfelelő papírokat.

– Beszéltem a főorvossal, ő is vérlázítónak tartotta. Sem a kórházban, sem a patológián nem jutott eszébe senkinek, hogy megkérdezze, nincs-e közelebbi hozzátartozója az elhunytnak. Hát, felháborító, hogy nem tudom intézni a fiam temetését, mert aki intézi és a papírokat megkapta, nem áll szóba velem.

Damu Rudolf egyre reménytelenebbnek látja, hogy eltemesse a fiát.

– Zsolt már beszélt a temetkezési vállalkozóval, gyönyörű szertartást szervezett volna, csodás márvány sírkövet, nekem is elküldte a fotót. De most úgy érzem, ellopták tőlem a fiam temetését! Évának a temetésre nem volt felhatalmazása. Csak arra, hogy a kórházzal tartsa a kapcsolatot. Ráadásul ki is tiltanak a szertartásról? Felháborító és mélységesen szomorú. Beszéltem jogásszal, tudom, hogy nem tilthatnak ki onnan hivatalosan, de ha nem sikerül visszavennem a szertartás szervezését, akkor nem megyek el a temetésre. Bár megszakad a szívem, hogy nem lehetek ott, nem akarom, hogy botrány legyen, ez méltatlan lenne hozzá – mondta elcsukló hangon Damu Rudolf, aki lapunkon keresztül üzen testvérének: – Had temessem el a fiamat! Olyan temetése legyen, amely méltó az emlékéhez, és amin ott a családja. Szeretném, ha mi, a szülei és rajtunk kívül mindenki elbúcsúzhatna tőle, aki ismerte és szerette.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197069_auto_resized.jpg
origo.hu

Halálosan megfenyegették az iszlamisták a szlovákiai magyar iskolásokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27861_resized.jpg?avcount=1715089511
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194593_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195673_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Dárdai kőkemény üzenetet küldött Rossinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27862_resized.jpg?avcount=1715089511
origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715089511
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715089511
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715089511
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/RH4IGc7Tj_DuukIuyFjUGaQeqO-JmZGwzRL-YgIefhg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkYWNkYmU0MTlmMDQ0OTk4YmZlZTRkODA3OGE3Y2U5.jpg
Gyorshajtás

„Gyorsan megy és még mellé fotózgat is” – durván kiakadtak az emberek, ismét lebukott a 100-zal száguldozó L.L. Junior

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/6UOGcFiChyvY3aVmnftMvuzl9MmR0ghGwTCbR8gq2SI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGY2MzJhMjdiYzQ4ZmFhYWZiNDUxMjU4OTYyNjk3.jpg
Szexizés

Bugyi nélkül gáláztak a nők az év sztárpartiján – galéria