Kinga szerint ez vezetett oda, hogy szakítottak L.L. Juniorral

Kinga szerint ez vezetett oda, hogy szakítottak L.L. Juniorral

L.L. Junior
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 10. 07:40
Máig nem tudni pontosan, mi vezetett a szakításhoz. Most Körtvélyessy Kinga beszélt a történtekről.
Bors

Derült égből villámcsapásként érkezett a hír augusztusban, hogy felesége, Körtvélyessy Kinga a közös kislányukkal együtt elköltözött L.L. Juniorral közös otthonukból. A zenész rajongói azóta találgatják, mi vezethetett mindehhez. A párhoz közelálló források akkoriban Kinga szülés utáni depressziójával magyarázták az eseményeket, maga Junior pedig a közelmúltban egy Insta-sztoriban arra utalt: nem tartották a roma szokásokat, ezért is mentek szét.

Rendkívül különös helyzet, hogy míg a színfalak mögött a kapcsolatukat igyekeznek megmenteni, a Nyerő páros című műsorban is szerepelnek. Itt beszélt Kinga arról: évek óta önértékelési gondokkal küzd, mely a házasságára is rányomta a bélyegét.

– A lányokkal való beszélgetés során döbbentem rá, hogy régen sokkal többet dicsértem a férjem, ami fontos része egy házasságnak. Évek óta önértékelési problémákkal küzdök, nem vagyok elégedett magammal, a külsőmmel. Túl magasra raktam a lécet, és cseppet sem vagyok empatikus magammal. Az, hogy én nem voltam rendben, oda vezetett, hogy a férjemet sem tudtam elismerni. Hiába gondoltam csupa jót róla, nem mondtam neki. Ez nagy hiba volt, már dolgozom rajta – árulta el Kinga a Blikknek, hozzátéve:

– Nehezem tudom elfogadni vagy elhinni, ha engem dicsérnek, ezért is lehet problémám ezzel az egésszel. Idővel falakat építettem magam köré, a férjem elé is. Szép lassan eltávolodtunk egymástól. De nem csak ez a probléma volt a házasságunkban...

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.