Sok hasonlóságot, párhuzamot lehet felfedezni az Andrea név jellemzésben és Tóth Andi személyiségében, amit ő maga is alátámasztott, amikor ironikusan felolvasta követőinek: vasárnap reggel erre névnapra ébredtünk.
Hibájuk talán csak annyi, hogy néha túlzásba esnek a másikkal kapcsolatos elvárásaik tekintetében, és hosszú távon ez komoly ellentétekhez, sőt akár szakításhoz is vezethet.
– mondta Andi, amikor vasárnap reggel hosszasan olvasta fel nevének jelentését, majd a párkapcsolati résznél kihangsúlyozta, hogy az elvárásainak szakítás a vége. Több mint valószínű, hogy legutóbbi párkapcsolatára utalhatott Andi, amikor elismerően mosolygott ennél a résznél.
De itt még korántsem volt vége: teljes jellemzést mutatott be önmagáról.
– Az Andreákat sokan szeretik a munkahelyükön, de előfordulhat, hogy határozottságuk, temperamentumos természetük miatt megosztó szerepet töltenek be: vagyis van, aki imádja őket és van, aki nagyon nem, középút ritkán van – folytatta Andi, ezzel kifejezve, hogy nagyon illik személyiségéhez a neve.
Hosszas elemzésével egybekötve egyébként saját magát is felköszöntötte.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.