Papadimitriu Athina: A túlvilágról is tartja velem a kapcsolatot Pécsi Ildikó

Papadimitriu Athina: A túlvilágról is tartja velem a kapcsolatot Pécsi Ildikó

Pécsi Ildikó
PUBLIKÁLÁS: 2020. december 21. 06:00
A spirituális beállítottságú színésznő hátat fordítva a meghívott vendégeknek mondott megindító beszédet Pécsi Ildikó szombati búcsúztatóján a gödöllői Művészetek Házában. Persze nem udvariatlanságból, pusztán azért, mert közvetlenül neki akart üzenni. A színésznő a búcsúztató után a Ripostnak árulta el: biztos, hogy a temetés után is tartja majd a kapcsolatot Ildikóval.
Bors

Papadimitriu Athina talpig feketében, lehajtott fejjel érkezett meg Pécsi Ildikó szombati, zártkörű búcsúztatójára, amin a Ripost részt vehetett. A színésznő a kezében azt a mesekönyvet szorongatta, amit Pécsi még 2003-ban, 17 évvel ezelőtt dedikált a legkisebb lányának, Rékának, dicsérve ezzel kiváló színészi teljesítményét.

Athina megindító beszédében nem győzte dicsérni a december 5-én elhunyt pályatársa tehetségét és emberi kvalitásait, utolsó mondatával pedig egyértelműen utalt arra, hogy barátságuk Ildikó halálával nem ért véget.

Már akkor imádtam őt, amikor még csak a vászonról néztem. Hihetetlen volt az a nőiesség, ami áradt belőle. Később aztán a Csendesek a hajnalok című film forgatása során ismerkedtünk meg, amit Iglódi István rendezett a hetvenes években. Orosz katonalányokat játszottunk, eszperantóul kellett beszélnünk, rengeteget röhögtünk – kezdte lapunknak Athina, aki azt is elárulta, sosem volt közte és Ildikó között féltékenységből eredő női rivalizálás.

Sosem volt köztünk cicaharc! Nagyon szerettem őt és ő is szeretett engem, de amikor kiderült, hogy még a halála előtt felkért erre a búcsúbeszédre, akkor éreztem, hogy mennyire közel áll a természetünk egymáshoz – fejtegette Papadimitriu, aki azért is tudta hibátlanul elmondani a beszédét, mert úgy gondolta, a búcsú Ildikótól nem örökre szól, a temetés után is tartani fogják a kapcsolatot.

Ők nem halnak meg, én nem hiszek ebben. A testvérem 1980-ban elhunyt egy autóbalesetben, de a mai napig üzen nekem. Az sem mindegy, hogyan esik le egy elsőre jelentéktelennek tűnő kis papírcetli. Biztos vagyok benne, hogy Ildikó üzenni fog nekem a túlvilágról, csak még meg kell találnia a módját

– sóhajtott Athina. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.