Eddig csak férfiak nyertek a műsorban. Az elsőt Bereczki Zoltán, aztán Pál Dénes, majd Gáspár Laci és a legutóbbit az Operett sztárja, Veréb Tomi.
– Természetesen figyelemmel követem az idei évadot – mondja az énekes. – Örültem, hogy ebben a szériában is megmaradt az a fajta hozzáállás, hangulat, amely nálunk volt, rengeteg értékes produkciót láttunk. Nemcsak a leendő duettünk miatt, de nekem Tomi nagyon tetszett, végig kiegyensúlyozottan teljesített. Abszolút esélyes a győzelemre. Olyan produkciót viszünk színpadra, amely tetszeni fog a közönségnek. Nagyon jó lesz! – ígéri.
Tomi úgy gondolja, felesleges bármilyen tanáccsal támogatni a versenyzőket, hiszen mind profi előadó.
– A tizedik héten már túlvannak mindenen. Bennem például nem is tudatosult, hogy már a döntőben járok. Tomi sokkal tudatosabb, az elejétől arra készül, hogy nyerni szeretne, hogy Tilla a végén az ő nevét kiabálja. A közös produkciónk alatt támogatni fogom, de hangsúlyozom, hogy bármelyikük is nyer, örülni fogok a győzelmének. Viktortól a legjobban az tetszett, amikor Charlie-t alakította. Jocinak a lelkét szeretem ebben a műsorban. Nagyon igyekszik, és humorral kezeli a feladatokat. Ugyanígy Veca is, aki szintén nem ingadozott, végig kiegyensúlyozottan teljesített. A nézők egyébként nemcsak az önfeledt szórakozást, nevetést értékelik, nagyon fogékonyak a komoly pillanatokra, amikor az énekes lelkébe is beleláthatnak. Nekem ez sikerült Adel, Caramel, Balázs Fecó bőrében. Szerintem Veca is ilyen előadó. Szeretem mindegyikőjüket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.