Berkes Olivér szakított szexi barátnőjével

Berkes Olivér szakított szexi barátnőjével

Berkes Olivér
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 28. 10:00
H. G.

Szakított gyönyörű barátnőjével Berkes Olivér. A Sztárban sztár szereplője a csinos táncoslánnyal, Kittivel több mint fél évig járt együtt.

A szakítás okáról nincs hír, amit viszont tudni lehet, hogy a szerelmesek nem így tervezték a jövőjüket, nemrégiben össze is költöztek. Boldogságuk nem tartott sokáig, a napokban kiderült, hogy Kitti már albérletet keres. Facebook-oldalán azt írja, a költözés sürgős, és megköszön minden megosztást. 

Pedig három hete még minden rendben volt közöttük.

– Kitti eljött megnézni Olivér produkcióját. Akkor még teljes volt az egyetértés, a büfében ölelkeztek is – mondta lapunknak egy szemtanú.

A Sztárban sztár indulásakor még Olivér is boldogan osztotta meg örömét a nyilvánossággal. 

„Hét hónapja vagyunk együtt a barátnőmmel, Kittivel. Jó együtt, boldogok vagyunk, és épp az összeköltözés részleteiről beszélgetünk” – nyilatkozta még szeptemberben. 

Kizárólag bombázókkal jár

Berkes Olivér korábban elárulta, hogy csak párkapcsolatban érzi az életét teljesnek. Ezt rendre bizonyítja, de azt is, hogy remek az ízlése. Négy éve a 2011-es szépségkirálynő, Szunai Linda volt a kedvese. Utána jött össze a szép táncoslánnyal, Kittivel, aki szerepelt az egyik korábbi Sztárban sztár és A Nagy Duett tánckarában is.

A Voice egykori hangja mostanában nem Fortuna kegyeltje. Bokaszalag-szakadása miatt nemrég még az is kétséges volt, hogy felléphet a TV2 sztáros vetélkedőjében. Sérülése olyan súlyos volt, hogy az orvos fekvőgipszet ajánlott neki, de azzal végképp le kellett volna mondania a szereplésről. Mára felépült, ebben pe­dig szerepe volt Kittinek is. Nos, Olivér a műsorban fellép, támaszával, társával azonban úgy tûnik, szétváltak útjaik. Az énekest megkérdeztük, vajon miért. 

– Felkészüléssel telnek a mindennapjaim, most is éppen próbálok. Ne haragudjatok, de a magánéletemet eddig is óvtam a nyilvánosságtól, most is ehhez tartom magam  – zárta rövidre a választ Olivér.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.