Fogalmazhatnánk úgy is, hogy miután Németh Kristóf tavaly távozott a Játékszín éléről, mindent egy lapra tett fel: pénzét, karrierjét, magánéletét. Ez a lap pedig egy új, saját színház megalapítása volt.
"Az elmúlt egy évben mindent annak rendeltem alá, hogy összejöjjön ez a projekt, rengeteg lemondással járt. Szinte minden színházi felkérést visszautasítottam, és komoly anyagi vonzata is van a történetnek. Ez egy egyszemélyes vállalkozás, nagyon sok pénzt raktam bele. Mivel a pontos részletek üzleti titok részét képezik, csak annyit árulhatok el, hogy a teljes befektetés hetven százaléka saját forrás" - magyarázta Németh a Blikknek.
Sajnos a projekt tehet arról is, hogy kedvesével, a táncművész Judittal szakítottak: "Elsodródtunk egymás mellől. Engem lefoglalt a színházalapítás, Jucit pedig a próbák, előadások tengere. Amióta ezt észleltük, minden erőnkkel megpróbáltunk a közös jövőnkért együtt tenni, de sajnos elfogyott az erő" - nyilatkozta korábban a lapnak.
A saját színház alapítása kapcsán egyébként a színész úgy fogalmazott: "Eldöntöttem, igazgatóként nem közösködöm tovább!" - utalva arra, mi lehetett az oka, hogy anno otthagyta a Játékszín igazgatói székét.
Érdekes adalék, hogy szeptemberben Kristóf még úgy nyilatkozott a Borsnak, hogy Nacsa Olivérrel és a Gödöllői Művészetek Háza igazgatójával, Kovács Balázzsal vág bele a színházalapításba. Kérdéses, hogy ők jelenleg benne vannak-e még a tervben. Annyi bizonyos, már akkor is úgy nyilatkozott Németh: "Egy biztos, nem követem el még egyszer azt a hibát, hogy ne legyen legalább 51 százalék tulajdonrészem egy cégben."
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.