Macsó színész váltja Pelleréket az RTL Reggelijében

Macsó színész váltja Pelleréket az RTL Reggelijében

hot dog
PUBLIKÁLÁS: 2017. június 19. 21:30
Munkatársainktól

Kéthónapnyi korán kelés után váltótársat kap a Reggeliben Peller Anna és Lukács Miki. A házaspárt egy igazán jóképű és a közönség előtt rutinos, de a műsorvezetésben egyelőre kevésbé jártas színész, Fehér Tibor váltja – tudta meg a Bors. Tibor a diploma óta a Nemzeti Színház tagja, ahol sok darabban, számos főszerepet játszik, kollégái és a nézők is elismerik a munkáját. 

Peller Anna és Lukács Miki már nagyon várja a váltótársat, hiszen két hónapja minden hajnalban képernyőn vannak. Anna ráadásul esténként színpadon van, a héten premierje is lesz, így volt, hogy csak 4–5 órát aludt naponta. A hétfői Reggeli után egy-két titkot is elárultak új kollégájukról a csatorna honlapján látható videóban. Például azt, mivel segítették a felkészülésben, illetve, hogy egy hot dog-jelmezben már látható volt a műsorban.

– Én technikai dolgokban próbáltam segíteni neki, hogy az adásmenetben mit emeljen ki, hogy amikor lepillant adás közben, akkor mire vetődjön a tekintete. Nagyon ügyes, nagyon flott, és nagyon jó lesz. Kedveljük őt, nyitott, vidám személyiség, nagyon közvetlen. Bolond, a szó jó értelmében véve, ami elengedhetetlen, hogy itt jó legyen a hangulat – magyarázta Peller Anna váltótársáról, akit úgy jellemzett, a női nézők valószínűleg kedvelni fogják, hiszen igen jóképű és jókiállású férfi.

– Egy igazi macsóról, egy szépfiúról van szó. Sötét hajjal, sötét szemekkel – sorolta Tibor előnyös tulajdonságait lelkesen Anna.

Színpadról a tévébe

Nem csak a Reggeli szerkesztőinek jut eszébe, hogy érdemes a műsorvezetői székbe profi színészt ültetni. Ott van például Alföldi Róbert és Stohl András, akik szintén így lettek országosan ismertek. Az RTL-nél úgy tűnik, bevett formula színészből műsorvezetőt csinálni, Szabó Zsófi is a Jóban Rosszban szereplőjeként kezdte, mielőtt a Story   Extra háziasszonya lett. A Barátok közt oszlopos tagja, Kiss Ramóna pedig éppen ősszel debütál majd az X-Faktorban. De a konkurenciánál is szeretnek a biztosra menni és rutinos, kamerák előtt jól mozgó személyt választani: Liptai Claudia eredeti szakmája szintén színész.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.