Kisfia születése óta álmodozott arról Som-Balogh Edina és férje, hogy Noelt egy kistestvérrel ajándékozzák meg. Nos, minden jel szerint ez hamarosan sikerülni fog, ugyanis a Barátok Közt színésznője ismét állapotos. A Storynak azonban elmesélte, hogy a második baba érkezése előtt egy bébit elvesztett, ezért még a család előtt is titkolta a 12. hétig várandósságát. – Nagyon óvatosak voltunk, tavaly sajnos elvesztettük egy kisbabánkat a harmadik hónap előtt. Megviselt az az időszak, nehezen tudtam feldolgozni, hogy ez velünk megtörténhet. De aztán rá kellett jönnöm, hogyha a baba nem állt készen az érkezésre, akkor nem tudtunk mit tenni. Aztán utólag kiderült, hogy pajzsmirigy-alulműködés okozta a problémát. Így hamar megkaptam a szükséges hormonokat, amelyek segítettek abban, hogy a szervezetem újra a régi legyen, és megfoganhasson egy újabb gyermek – mesélte Edina, aki szerencsére már csak mint rossz emlék beszél a tragédiáról, és már minden erejével a mostani bébi érkezésére koncentrál.
– Lehet, hogy furán hangzik, de ennél a terhességnél már az első pillanatban tudtam, hogy megvan a baba. Persze Krisztián nem hitte el, csak jó pár hét múlva, miután megcsináltuk a tesztet – magyarázta Edina, aki folyamatosa rosszullétektől szenved, de egyáltalán nem zavarja, hiszen ez áldott teher számára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.