Celeb

Recepciósnak sem kell a botrányhős Szepesi

GYLF

Létrehozva: 2015.04.23.

Nem talál munkát, ráadásul a kiadója sem fizette ki a könyvért járó pénzének egy részét.

Két kötetben tárta nyilvánosság elé szextitkait Szepesi Niki, vállalva a botrányhősnő szerepét. Bár a könyvek komoly példányszámban keltek el, a szerző sokat vesztett az őszintesége miatt. Egy ország csámcsogott a szexfüggő úszónő intim kalandjain, ami megtépázta az idegeit.

– Amikor megjelent a könyv, hetekig hánytam, hasmenésem volt, pillanatok alatt lefogytam, és sokszor megeredt az orrom vére. Megviselt a nagy érdeklődés – mesélt Niki a Borsnak arról az árról, amit botránykönyvéért fizetett. Ráadásul a merész vállalkozás anyagi hasznával sem lehet elégedett, mivel állítása szerint kiadója, az Ulpius ház egy teljes év bevételével adósa maradt. Niki a Borsnak elmondta, utoljára januárban beszélt a kiadó vezetőjével, aki aztán váratlanul köddé vált.

– A kiadóval jó kapcsolatban voltunk, ezért is hezitáltam sokáig, hogy elmondjam-e a történteket. Én fix összegre és jutalékokra szerződtem. A fix részletet is elég nehezen kaptam meg, szóbeli szerződés-módosítás után, fél év helyett egy bő év elteltével. Majd idén januárban azt a jutalékot, amit 2013 decemberében kellett volna. Már ezt követően jeleztem, hogy szükségem lenne a 2014-es bevételekre, de annyit közölt velem a kiadó vezetője, legyek türelemmel, a pénzügyesük el van havazva. Ezután robbant a hír: a kiadó becsődölt.

Nikit mégis valamivel jobb élethez juttatta a könyv.

– Sosem éltünk nagylábon, édesanyám sokáig könyörgött, mire megkaptuk ezt az alig negyven négyzetméteres önkormányzati lakást. Ezt meg tudtam venni, és azóta is itt élek anyuval – mondta Niki. – Rövidesen elvégzem az edzői szakot, és remélhetőleg hivatalosan is folytathatom azt, amit jelenleg: az uszodában lehetek, gyermekek között.

A botránykönyv következménye az is, hogy nem talál munkát. „Te prűd vagy, én őszinte” hirdette első könyvét. A jelek szerint a munkaadók prűdek, nem akarják alkalmazni a szexmániájáról elhíresült, egykori olimpikont.

– Nemrég tizenhárom helyre elküldtem az önéletrajzomat is: virágkötőnek, asszisztensnek, recepciósnak. Egyedül egy önkormányzattól írtak vissza, hogy nem engem választottak. Gondolom, nem vették komolyan az önéletrajzomat. Vagy azt hitték, csak vicc. Pedig nincsenek nagy igényeim.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188845_auto_resized.jpg
origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714985709
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188940_auto_resized.png
metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714985709
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189873_auto_resized.jpg
travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián