Celeb

MC DC-t elkergeti a pénztelenség

A. T.

Létrehozva: 2015.04.21.

Emlékeznek még Veres Robira, ismertebb nevén MC DC-re, a freestyle rapperre?

 mozgássérült fiatalember rögtönzött szövegekkel áll a közönség elé, illetve csak állt, mert hat évvel az után, hogy feltűnt a Csillag születik című tehetségkutatóban, összecsomagolja bőröndjét és Németországba költözik.

– Azt tervezem, hogy két-három évig leszek kint, játékautókat fogok szerelni. Szeretem, amit csinálok, és az emberek még a mai napig emlékeznek rám, de úgy érzem, váltanom kell. Nem fizetnek meg, a rappelésből nem tudok megélni, márpedig más munkám jelenleg nincs – mondta Robi az egyik utolsó fellépésén a Borsnak.

A harminckét éves fiatalember karrierje ígéretesen indult, hisz a tehetségkutató után az RTL Klub még a Kész átverés című show vezetését is rábízta. A siker azonban csak rövid ideig tartott, Robi az utóbbi években eltűnt a süllyesztőben.

– Egy éve barátnőm sincs, így könnyebb a váltás. Egyelőre nem is hiányzik az éle­temből egy nő, parkolópályára tettem ezt a témát.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16749411_auto_resized.jpg
origo.hu

A kebelcsoda pornómodell Belle Oliviának testőrt kellett felfogadnia - mutatjuk, hogy miért - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22709_resized.jpg?avcount=1702027822
origo.hu

Dühöng Zelenszkij: Brüsszel hazudott az ukránoknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16750490_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Brutális gyilkosság Parasznyán: „A karjaim között halt meg a barátom”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16748532_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Megkongatta a vészharangot a koronavírus terjedése miatt Müller Cecília hivatala

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16747188_auto_resized.jpg
ripost.hu

Újabb sztárpár kapcsolata ért véget: "A miérteket megőrizzük magunknak"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16751261_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Körözött bűnöző segíthette az Amnesty-vezér testvérének nem mindennapi csalás-sorozatát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22715_resized.jpg?avcount=1702027822
origo.hu

Két évig tárolta a lakótársa holttestét egy fagyasztóban egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16747904_auto_resized.jpg
travelo.hu

A divat fővárosába indít naponta közlekedő járatot a Ryanair

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16748437_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy bejelentést tett Varga Mihály, hétfőtől már érvénybe is lép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22690_resized.jpg?avcount=1702027822
mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22162_resized.jpg?avcount=1702027822
life.hu

Súlyos következményekkel járhat, ha nem alszod ki magad(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22689_resized.jpg?avcount=1702027822
lapcentrum.hu

Vásároljon most egy éves Mandiner előfizetést és fél évet mi állunk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/lfEx4JuKm1H9Cio_pJCckkl3zSFdXUUzemcvMtg3DgM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkyZTA4N2Y1OTU3MDQwMDA4YjFhNzlmMGQ3OGEzNzUx.jpg
Vallomás

Molnár Gusztáv teljesen elvesztette a valóságot: Nem emlékszik még a szakítására sem

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/MG9JPC8eZhwojmhTuiATOwNskMThXuiDLacgL8NRJ3A/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmOTM2ZTk0ZDZkNzQyYjJhNTIxNjU3N2QyYWQxMjFi.jpg
EXKLUZÍV

"Ezer apró pillanatban hiányzik!" – Két éve, hogy elment az Omega legendája: így van most Mecky özvegye és lánya