Mindenkit meglepett Ördög Nóra csöcsözése

csöcsözés
PUBLIKÁLÁS: 2014. november 25. 04:30
Meghökkentően elengedte magát Ördög Nóra a Rising Star vasárnapi adásában. A mindig bájos tévés csöcsöket emlegetett, amivel kínos helyzetbe hozta az egyik versenyzőt, és sok nézőt megbotránkoztatott.
Munkatársunktól

„Mindig csak a csöcsök!” – hangzott el Ördög Nóra szájából. A műsorvezető a vasárnap esti Rising Starban korántsem volt olyan visszafogott, mint ahogy megszokhattunk tőle. Már nem az a bájos, konzervatív anyuka, aki az óvodástól a nagymamáig minden korosztály kedvence volt, s a hétvégi megjegyzése sokakat meglepett.

Történt ugyanis, hogy Majka megdicsérte a soron következő versenyző, Mező Dorottya külsejét, amire Nóra azonnal lecsapott. Kijelentette, hogy a férfiaknak csak a női keblek számítanak, ám mindezt olyan módon, hogy még a sokat látott Majka is zavarba jött, amikor pedig Budai Renátóban úgy próbálta oldani a feszültséget, hogy „Nagyon izgulós vagy? Becsokiztál már egy kicsit?”, a meglepetéstől megszólalni sem tudott.

A Borsnak Majka elárulta, hogy műsorvezetőtársa nem hozzá idomul polgárpukkasztó kijelentéseivel: – Nórinak nem kellett lelazulnia. Ő mindig is ilyen volt. A lazaságnak pedig igenis jelen kell lennie a televízióban. Sőt jó lenne, ha ez lenne a tévézés alapja – nyilatkozta Majka, aki úgy gondolja, nem véletlenül döntött ismét ennyi néző a Rising Star mellett.

Azt nem tudni, hogy az éppen énekelni készülő versenyzők feloldódtak-e a laza párbeszédtől, csak az biztos, hogy sem Dóri, sem Renátó nem jutott tovább.

Ördög Nóra példaképpé nőtte ki magát eddigi karrierje során. A mórahalmi lány története igazi tündérmese. Végigjárta a ranglétra összes lépcsőfokát, és szorgalmával elérte célját: népszerű műsorvezető lett. A Rising Starban azonban új oldaláról ismerjük meg. Kérdés, hogy melyik az igazi Ördög Nóra.

Így történt

Majka: - Felhívnám a férfiak figyelmet arra a műsorszámra, ami most következik.
Nóra: - Mire?
Majka: - Egy gyönyörűszép, szexi hölgyre!
Nóra: - Mindig csak a csöcsök! Mindig csak ezen jár az eszetek, de inkább a hangra figyeljetek! 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.