Celeb

Pécsi Ildikó kiteszi a házából a menyét

B. M., T. T.

Létrehozva: 2014.07.11.

Pécsi Ildikó szeretne megválni családi házától, amelyben jelenleg unokája és menye lakik – tudta meg a Bors. A dolog előzménye, hogy a színésznő fia megindította a válópert Pártos Csilla ellen.

Kié lesz Pé­csi Ildikó családi háza? – tette fel a kérdést korábban a Bors, és erre még most sincs egyértelmű válasz. A Pécsi Ildikó és Szűcs Lajos fiával kötött, több mint húsz évig tartó házassága alatt Pártos Csilla sajátjaként mozgatta a lakás falait, alakíttatta kedve szerint a ház belső terét. Ám úgy tűnik, az általa tervezett álomotthon mára a pár válásának egyik kritikus pontjává vált.

Hétfőn már az első válóperes tárgyalásuk is megvolt, de a vagyonmegosztásról és a gyermekelhelyezésről egyelőre semmi konkrétum nem hangzott el. A felek azzal a szándékkal távoztak ugyan, hogy megpróbálnak egyetértésre jutni, de a levegőben mindvégig érezhető volt a feszültség. Csaba ugyanis hónapok óta albérletben él, míg Csilla és a fiuk a megközelítőleg kétszáz négyzetméteres, ötszintes budai házban tölti napjait.

­– Ezt a gyönyörű házat több mint húsz éve, a férjemmel közösen vettük Csabának, aki négy évig használta legénylakásként. Majd miután elvette Csillát, együtt éltek ott, ám a ház a mai napig az én tulajdonom. Édesanyaként természetesen a fiam érdekeit képviselem, és mivel sem én, sem ő nem kíván beköltözni, így mihamarabb szeretnék megválni tőle. Ez azonban számtalan jogi kérdést felvet, így legelőször a családunk ügyvéd­jével, dr. Bilkei-Gorzó Dáviddal kell egyeztetnem – sóhajtott Ildikó, akinek döntése nyil­vánvalóan azzal is jár, hogy Csillának ki kell költöznie.

 

Pártos Csilla bízik a bíróság döntésében

A Bors megkérdezte a másik felet is. Pártos Csilla ügyvédje azt mondta, szerinte Pécsi Ildikónak meg kellene várnia az eladással a lehetséges per végét, vagy azt, hogy az ügy­fele és a művésznő fia megpróbáljon megegyezni.

– Ez az ingatlan korábban nem Pécsi Ildikóé volt. A bíróság jogosult eldönteni, hogy mi tartozik és mi nem a házaspár közös vagyoná­ba – mondta szűkszavúan az ügyvéd.

Szívességi lakáshasználat

Az alapeset – miszerint a házaspár lakik az anyós házában – szívességi lakáshasználatnak minősül.

– Teljesen lényegtelen, hogy megszűnik-e a házasság vagy nem, a családi alapon történő szívességi lakáshasználat bármikor, indoklás és cserelakás nélkül felbontható. Amennyiben azonban a pár például elkezdte felújítani a lakást, akkor beruházási érték keletkezik, amit igényelhetnek a tulajdonostól. Ha pedig jelentős volt a befektetés – például esetleg korszerűsítették a fűtést, vagy fürdőszobát építettek –, akkor részaránytulajdon is keletkezhet – mondta lapunknak dr. Magyar György ügyvéd.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193405_auto_resized.jpg
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715012713
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715012713
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715012713
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715012713
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715012713
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/O-ZemWK5R4UOhtfHVzZG6o1f4wJWAUPP78yCSqZVn9w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmZGM0NGVmM2EzZDRkYzJiOThjZjU4MmQ5MGZlNjYw.jpg
BELVISZÁLY

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek