– Van úgy, hogy valamire, valakire annyira vagy olyan régóta vágyunk, várunk, hogy amikor ott van végre, akkor egyszerűen nem tudjuk, nem is merjük elhinni. Ez a kis angyal nekem most ilyen. A fiaim születését is csodaként éltem meg. És most ennek a kislánynak az érkezését is, hiszen ezzel beváltotta régi álmom: 3 gyermek édesanyja lehetek. Jázmin Kata hétfőn délelőtt jött a világra. Azóta a fiúkkal nem győzünk betelni vele – írta közösségi oldalára Kata.
Mint ahogyan arról korábban írtunk, a szülésnél Kata férje mellett feltehetőleg fiuk, Beni is jelen volt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.