
A mai napon megkezdték a sümegi vár felújítását, amelynek keretében izgalmas térszerkezetű, összefüggő, zárt, történelmileg hű kiállítási terek létrejöttét ígérik a látogatóknak. A vár keleti szárnyában található kaszárnya, Várnagyi-ház és a középkori konyha egységesebb kialakítása az építési tervek szerint jobban visszaadja majd az élő vár környezetét, a szintén megújuló Csabi-torony pedig az átjárást biztosítja az észak-keleti gyilokjáró két szárnya és a kiállítóterek között.
A gyilokjárók kiépítése a keleti oldal felől kiegyenlíti az új fejlesztések épülettömegének átvezetését a vár középpontjától a Rendeki-toronyig, így a jelenleginél egységesebb, a történelmi hitelességhez közel álló és turisztikai szempontból jól használható, költséghatékonyan üzemeltethető terület jön létre – fogalmaznak a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. Facebook-oldalán.
De korhű módon igyekeznek helyreállítani a sütőházat is, amelyet látványsütésre is alkalmassá tesznek majd. A vár területén látható állandó kiállítások bővülnek, és a tervek szerint új tárlatok is nyílnak a közeli jövőben. A munkálatok során - a biztonságosan elkerített felvonulási területek kivételével - a vár továbbra is látogatható.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.