Aktuális

Tragédia Kőbányán - Kiköltözés helyett végzett magával László

Bors

Létrehozva: 2020.12.16.

Végső elkeseredé- sében dobhatta el az életét az a középkorú férfi, aki hétfő délután ugrott ki az egyik kőbányai ház negyedik emeletéről. Úgy tudni, a 45 év körüli Lászlónak éppen a tragédia napján kellett volna elhagyni az albérletét.

Forrás: Shutterstock

Döbbenettel állnak a szomszédok a hétfői események előtt, a ház lakói sajnálattal beszélnek a magányosan élő férfi tragikus haláláról.

– Három éve költöztem ide, azóta már biztosan ő is itt lakott. Nem találkoztam vele sokat, de többször is felajánlottam neki a segítségemet. Korábban ugyanis

volt egy sztrókja, amitől a jobb karja teljesen lebénult. Nem is tudta használni semmire,

legtöbbször a kabátja zsebében tartotta azt a kezét. Legutóbb a tragédia előtt egy nappal mondtam neki, hogy szívesen segítek bármiben, de ezúttal is visszautasított. Mindig feltakarítottam előtte is, de ha valamit kellett volna vásárolni, szívesen hoztam volna neki. Vagy akár egy tál étellel is megkínáltam volna, de semmit sem fo­gadott el. Kedves, udvarias volt, köszönt, de azon kívül nem volt be­szédes, zárkózottan élt – mondta a Borsnak tegnap az öngyilkos férfi egyik szomszédja.

Az ünnepek közelsége erősíti a depressziót

A Bors által megkérdezett szakember szerint az adventi időszak egyértelműen felerősíti a depresszív érzéseket és a negatív gondolatokat. – Az ünnepi időszak nagyon érzékeny azok számára, akik egyedül élnek. Látjuk magunk körül a gyönyörű házakat és a plázákat, amik a koronavírus ellenére is szépen fel vannak díszítve. A befelé fordulásból fakadóan pedig intenzívebbé válik a bizonytalanság és a kilátástalanság érzése. A negatív gondolatok hatására beszűkül az embernek a tudata, és azt az utat választja, hogy a saját életét kioltja – magyarázta Makai Gábor klinikai szakpszichológus.

A második emeleten élő László információnk szerint

a végzetes napon felment a negyedikre, az előtérben kinyitotta az ablakot, és a mélybe vetette magát.

A szemtanúk elmondása alapján biztosra akart menni, állítólag fejjel lefelé zuhant a betonra. A becsapódás helyszínét földdel fedték be, de még kedden délelőtt látszódtak a vérnyomok.

– Korábban biztonsági őrként dolgozott, de a betegsége óta nem tudta elvégezni a munkáját. Azt hallottuk, hogy

már nem tudta fizetni az albérletét, s éppen a tragédia napján kellett volna elhagynia azt.

Hallottam a szirénázást, de ezen a környéken ez annyira természetes, hogy fel sem tűnt. Aztán az egyik szomszéd hívott fel azzal, hogy mi történt. Nagyon megrázó ez most az egész lakóközösségnek – tette hozzá a könnyeivel küszködve egy nő, aki szintén abban a négyemeletes házban él.

A középkorú férfi korábban motorral közlekedett, de a betegsége óta azt sem tudta használni. A jármű a szomszédok elmondása szerint mindig az épület előtt volt leláncolva, de nagyjából két hete eltűnt, miután László eladta valakinek. Éppen ezért egyes vélemények szerint elképzelhető, hogy a férfi készült a tettére. – Hétfő reggel láttam utoljára, amikor a szemetet levitte a ház elé. Este pedig mondják, hogy mi történt. Borzasztó érzés. Nagyon meg vagyunk döbbenve, szörnyű dolgok játszódhattak le benne sajnos – fűzte hozzá egy másik szomszéd.

Bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel, így a rendőrség kizárta az idegenkezűség lehetőségét. 

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja (mobilról is) a 116-123-as, ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel az ongyilkossagmegelozes.hu-t!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131226_auto_resized.jpg
origo.hu

Lenyűgöző képek készültek a Next Top Model Hungary sztárjairól a tóban lebegve - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713262215
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134156_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Tarlós: Fontolgatom, hogy beperlem Vitézy Dávidot (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

7 isteni finom sós palacsinta, amit imádni fog a család

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17126662_auto_resized.jpg
vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713262215
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Elég zavart és zaklatott" – édesanyja talált rá a titokzatos körülmények között eltűnt Lászlóra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában