Sütő Enikő: Sok gyerekem van

Sütő Enikő: Sok gyerekem van

szeretet
PUBLIKÁLÁS: 2020. március 17. 13:00
Bár sok áldozatot hozott érte, nem lett saját gyermeke Sütő Enikőnek. De nem érzi magát csalódottnak, mert így is sok gyermeket kapott az élettől.
Bors

Sikeres modellből ügyvéd, majd életmód-tanácsadó lett Sütő Enikő, aki huszonkét éve határozta el, hogy életmódot változtat, azt remélve, hogy ez segíthet neki a gyermekvállalásban, aminek részeként lemondott a húsról.

– Amikor elértem arra a pontra, hogy gyermeket vállaljak, és nem úgy jöttek be a számításaim ahogy szerettem volna, rájöttem, hogy  változtatnom kell,aminek részeként más módon kell magamra figyelni . Itt indultam el először az önismeret felé, azóta azt mondhatom, hogy más módon tekintek az életre – mesélte a Borsnak Sütő Enikő, aki korábban azt is elmondta, hogy a sikertelen terhességek milyen fájdalmat okoztak a számára.

– Az életmódváltás következménye az lett, hogy Először visszafiatalodtam tíz évet, de a megfelelési kényszerem is sikerült elengednem. Korábban mindig mindenben a legjobb akartam lenni, és azt kérdeztem magamtól: másoknak miért  természetes, hogy születik egy gyermekük, nekem pedig miért nem? Gyötört a bűntudat, úgy éreztem, valamit biztosan rosszul csinálok. Szerettem volna tudni az okokat – magyarázta Sütő, hogy miket érzett azokban az időkben.

– Amikor azt érzed, hogy készen állsz rá, akkor kell változtatni. Én vérbeli húsevő voltam. Ha egyetem alatt mondta volna nekem valaki, hogy hagyjak fel a húsevéssel, biztosan képtelen lettem volna rá. De eljött az idő, amikor összetett lelki problémáim miatt, s valahogy azt érzetem meg kell tisztítanom a testem, ekkor engedtem el a húst örökre.

A még ma is rendkívül fiatalos modell számára a tisztelet az egyik legfontosabb tényező, saját magunk tiszteletével kezdődik, amikor felismerjük, hogyan támogathatjuk egészségünket és testünket. A testre, mint a lélek templomára tekint, s kívül-belül megbecsüli.

Így amikor 38 évesen vegetáriánus lett, a fizikai változást a lelki követte, és hirtelen észrevette, hogy hatással van a másokra, az iskolájába beiratkozó lányok második édesanyjukként tekintenek rá.

– Az egykori növedékeim közül sokan járnak vissza hozzám. De egy történetet kiemelnék. Volt egy fiatal lány, aki amikor beiratkozott a modelliskolába, tizennégy műtéten esett át, és epilepsziával küzdött. Anyukája nem szerette volna, hogy eljöjjön hozzám, de ő ragaszkodott hozzá. Hihetetlen változáson ment keresztül, felismerésivel. Először modellként helyezkedett el, azóta, pedig mint divattervező próbálgatja a szárnyait. Nekem az élet azt a lehetőséget adta, hogy más gyermekeinek segítsek, így nem egy vagy kettő, hanem sokkal több lányom és fiam van.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.