Aktuális

Részegen, macsétével felfegyverkezve gyújtotta rá a házat volt szerelmére a miskolci férfi, mégis ő fázott rá

Bors

Létrehozva: 2019.11.24.

Egy ötgyerekes borsodi családot akart felgyújtani egy féltékeny exbarát, de nem jött be a terve: a nő menekülő gyerekei legyűrték az ittas támadót. 

Forrás: Pexels

A támadó és a nő között korábban alakult ki viszony, az asszony azonban hamarosan meggondolta magát, és úgy döntött, inkább visszaköltözik gyermekei apjához, és öt gyerekéhez. Szerelme azonban képtelen volt belenyugodni a szakításba, folyamatosan fenyegette a nőt, a férjét és a gyerekeket, köztük két kiskorút is. Már ekkor elmondta: egyszer felgyújtja őket. 

Egy nap végleg elborult az agya, a sárga földig leitta magát, majd hulla részegen benzineskannát fogott, amivel éjjel a családi házhoz lopakodott, és bedobta az ablakon. A bútorok azonnal lángolni kezdtek a hálószobában, azonban szerencsére a család már korábban felkészült arra, hogy az őrült férfi egyszer valóra váltja fenyegetéseit, így már korábban beszereztek egy oltókészüléket, amivel sikerült elfojtaniuk a lángokat. A rémálomnak azonban még ekkor sem volt vége, ugyanis a házból menekülőket a férfi az ajtóban, kezében machetével várta.

Rá is támadt az asszony egyik felnőtt fiára, de a férfi, és segítségére rohanó testvére legyűrték az őrjöngő, karddal hadonászó férfit, és ütni kezdték. A gyújtogató ezután megpróbált elszaladni, de olyan részeg volt, hogy nem messze összeesett.

A férfi hosszú börtönévekre számíthat, ugyanis nem csak előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkossági kísérlettel vádolják, de súlyosbítja a helyzetét, hogy jól tudta: a házban kisgyerekek is élnek. Ügyében csütörtökön tartanak tárgyalást.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711634713
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082275_auto_resized.png
metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711634713
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088075_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711634713
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány