Szörnyeteg: leitatott egy tinilányt, majd hagyta meghalni, mert sietett, hogy elérje a vonatot

Szörnyeteg: leitatott egy tinilányt, majd hagyta meghalni, mert sietett, hogy elérje a vonatot

leitatta
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 25. 21:00
Gondolta, fontosabb, hogy időben hazaérjen, mint hogy a magatehetetlen, félmeztelen kamaszlány túléli-e az estét.
Bors

Egy fiatal férfi leitatott egy tinilányt, majd miután szexeltek egyet a parkban, magára hagyta az ekkor már magatehetetlen, meglehetősen részeg, félmeztelen kamaszt, mondván: el kell érnie az utolsó vonatot. A lány holttestére másnap kora reggel egy kutyasétáltató talált rá. A halál okaként hipotermiát állapítottak meg, ám a halottkém hozzátette: mindebben komoly szerepet játszott az elfogyasztott alkoholmennyiség.

A húszéves, skót Ewan Fultont most ítélték el a 2018. december 7-én történt haláleset kapcsán. A férfi beismerte tettét, a bíró pedig június 17-én szabja ki a büntetését.

Az akkor 18 éves Fulton az edinburgh-i Calton Hillre ment Mhari O’Neill-lel, ahol cigarettáztak és vodkát ittak, majd pedig a férfi a parkban magáévá tette a részeg tinilányt. Ezt követően fogta magát, és otthagyta a lányt, azzal sem törődve, hogy a kamasz olyannyira magatehetetlen volt, hogy még a félig lehúzott ruháit sem tudta visszavenni magára. Minden bizonnyal ez vezetett a halálához is: elájult a parkban és a decemberi hideg végzett vele.

Ewan Fulton azzal magyarázta, hogy lelépett: el akarta érni az utolsó vonatot haza, a nem egészen 30 kilométerre fekvő Livingstonba – számolt be az esetről a brit Mirror.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.