Még augusztusban kapta el egy hattagú Los Angeles-i család a koronavírust, miután a gyermekeit egyedül nevelő édesanya elhunyt a betegségben. Martinezék az anya, Brenda és a legidősebb fiú, Juan kivételével tünetmentesek voltak, ám a nő állapota hirtelen romlani kezdett.
A diabéteszben szenvedő Brenda végig komolyan vette a járványhelyzet miatt hozott szabályokat: mindig tartotta a kellő távolságot, rendszeresen mosott kezet és viselt maszkot. A családanya eleinte csak köhögött, majd a tüdeje hirtelen összeomlott, a veséje pedig leállt.
A nő szervezete végül nem volt képes tovább harcolni.
– Néhány nap alatt romlottak a tünetei. Amikor egyik reggel légszomjra kezdett panaszkodni, rögtön tárcsáztuk a segélyhívót – nyilatkozta a 19 éves Juan, majd folytatta: – Úgy érzem, békében ment el, miután megvívta a háborúját. Eddig csak egy nagytestvér voltam, de miután anya elment, apa, anya és nagytestvér is lettem egyszerre.
Martinezéknél 2, 7, 8, 9 és 15 éves gyermek is van, és habár a kétéves gyermek felügyeletét apjuk gyakorolja, Juan teljes mértékben felelős négy testvéréért. Most öccsei és húgai biztonságának és egészségének fenntartása mellett a számlák befizetése, a főzés, a mosás, a takarítás, és minden más, szülői feladat a fiatal férfira hárult.
– Eleinte elég érzelmes volt ez az egész. Sok sikoltozáson, síráson mentünk keresztül, de mostanra megnyugtattam őket, hogy minden rendben lesz, és sosem fogom engedni, hogy bármi történjen velük – tette hozzá Juan.
A 15 éves Jovanna szerint bátyjuk hatalmas áldozatot hoz érte és testvéreiért nap mint nap.
– Imádom, hogy ilyen támogató: a legjobbat hozza ki a helyzetből. Bármikor fordulhatok hozzá, akárcsak egykor az anyukánkhoz – magyarázta a tinilány a bátyjáról, majd elmondta: – Nagyon nehéz ez az egész. Más egy nővel megbeszélni azokat a dolgokat, amiket egy sráccal kell most. De történjen bármi, ő bátyám, akire mindig felnézek.
Juan most minden nyilatkozatában elmondja: nagyon fontos, hogy mindenki tartsa be a biztonsági intézkedéseket, tartsa be a szabályokat, és védekezzen a koronavírus továbbterjedése ellen.
(via)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.