Halottak napján megtelnek a temetők, a gyászolók virággal és mécsesekkel emlékeznek elhunyt szeretteikről. A gyász ünnepe mindenki számára megrendítő, de belegondolni is szörnyű, mit érezhetnek azok, akiknek még a méltó búcsúztatás sem adatott meg. Többek között így vannak ezzel az eltűnt villanyszerelők családjai is. A rendőrség gyanúja szerint Orlik Vilmost és Mácsik Zoltánt is megölték, de a holttestek máig nem kerül-tek elő.
– Sokáig nem voltam hajlandó tudomást venni arról, hogy az édesapám már nem él, de tavaly ilyenkor kilátogattam a temetőbe, s a nagyszüleim sírjára helyeztem egy sírdíszt apáért is. Borzasztóan fájdalmas volt, végigzokogtam, de a lelkemnek adott egy kis megnyugvást – emlékezett vissza a Borsnak Mácsik Adrienn.
Mosonmagyaróvári házukban rengeteg fénykép díszeleg a családfőről, de emlékhelyet addig nem hajlandóak állítani, amíg teljes bizonyossággal ki nem derül, hogy már nincs életben.
– Bárhol is legyen, legalább a lelkét megpróbáljuk megnyugtatni azzal, hogy gyújtunk érte egy gyertyát. Minden reggel imádkozom azért, hogy előkerüljön – tette hozzá Mácsik Zoltánné.
Orlik Vilmos felesége már több mint öt éve nem tud semmit a férjéről. A megölésével ugyanazt a személyt gyanúsítják, aki Zoltánnal is végezhetett. Amíg a gyászoló családok fájdalma egyre elviselhetetlenebb, addig É. Imre jelenleg is a családja körében, házi őrizetben van.
– Vilmos eltűnésekor elveszítettem az édesanyámat, apukám pedig három évvel később ment el. Hozzájuk természetesen kilátogatok a temetőbe, de Vilmos nincsen ott, érte csak közös otthonunkban tudok gyertyát gyújtani, ahol rengeteg képről néz vissza rám. Már csak a közös emlékeink maradtak – sírta el magát Orlik Vilmosné, akit tegnap telefonon értünk el.
Magyarországon öt év után lehet egy eltűnt személyt halottá nyilvánítani. A családja már biztos abban, hogy Vilmos nincs életben, ezért a közelmúltban kezdeményezték a férfi holttá nyilvánítását, aminek a felesége elmondása szerint jelenleg az elbírálására várnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.