Aktuális

Életet mentenek Csuja Imréék - videó

F. Zs.

Létrehozva: 2020.10.08.

A magyar filmszínészek legjava sorakozik fel abban a kampányban, amely az újraélesztés fontosságára hívja fel a figyelmet. A poénos kisfilmben Győrfi Pál is kapott szerepet.

Nem nehéz megjósolni, hogy nagy sikere lesz az Országos Mentőszolgálat Alapítvány Ne parázz, sokkolj! – Újraélesztés defibrillátorral című vadonatúj kampányfilmjének, melyben a Valami Amerika színészei, Szabó Győző, Oroszlán Szonja, Csuja Imre, Faragó András, Thuróczy Szabolcs és Scherer Péter társaságában, színészi szerepben feltűnik Győri Pál szóvivő is. Nem is akárhogy! Ő egy túsz, aki végül – köszönhetően a szakértelmének – megmenti a rendőrfőnök életét.

Miközben mindenki tudja, hogy az életmentés közös ügyünk, és valóban fontos, hogy aki éppen ott van, tudjon és merjen is segíteni, azt látjuk, hogy ezeket a komoly ismereteket úgy lehet igazán átadni, hogy ha élményszerűen tesszük – mondta a Bors megkeresésére Győrfi Pál. A szóvivő számára nagy megtiszteltetés volt, hogy ilyen kiváló színészekkel szerepelhetett, akiket imádnak a gyerekei is. Győrfi szerint a népszerű színészek felsorakoztatása és a humor nyelve együtt a leghatékonyabb módja az üzenet át­adásának.

Különösen igaz ez a fiatalok esetében, akiket sok impulzus ér ebben a felgyorsult világban. A digitális médiában hozzászoktak ahhoz, „erős tartalmakkal” találkoznak, így a figyelmüket felkelteni és fenntartani nem egyszerű dolog. Az elmúlt időszakban sokat tettünk azért, hogy a fiatalokat elérjük. Az újraélesztés ok­tatásával jelen vagyunk a TikTokon, és könnyűzenei koncerteken is, ahol ba­bá­kon tanítunk.

A várt ha­tás pedig nem is marad el. Győrfi Pál azt mondja, az elmúlt évek adatai azt bizonyítják, jó úton haladnak.

Az elmúlt években két mobil applikáció is népszerű lett. A SzívCityt és az ÉletMentő applikáció­kat több mint 40 ezren használják. Ezek segítségével az elmúlt három évben megdupláztuk a sikeres újra­élesztések számát. Bárki lehet életmentő, hiszen nem kell félni attól, hogy valami rosszat csinálsz. Ha valakinek megállt a szíve, ahhoz képest csak segíteni tudsz.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091078_auto_resized.png
origo.hu

Váratlan bejelentés: rengeteg éttermét bezárja a népszerű pizzázó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711635612
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088594_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090844_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Feljelentést tettek Varga Judit drámai interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711635612
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090932_auto_resized.jpg
travelo.hu

Űrfotó - Hazánkban a Balatonról készített elsőként képeket a magyar műhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711635612
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány