Csuja Imre kollégáinak sem beszél a fia haláláról

Nincs annál szörnyűbb és kegyetlenebb érzés, mint amikor egy szülő elveszíti a gyermekét, akit annyira várt, nevelt, akiért az életét is odaadta volna. Csuja Imrét érthetetlen módon már másodszor sújtja az élet a legfájóbb csapással: nagyobbik fia, Gergő tizenhat évvel ezelőtt, 29 éves Bence fia pedig a napokban hunyt el, ráadásul mindketten önkezükkel vetettek véget az életüknek.

A színész az első tragédiánál a színpadtól, munkától, nyilvánosságtól való teljes visszavonulást választotta, hogy valamelyest feldolgozza a veszteséget, most azonban három nappal Bence fia halála után, hatalmas lelkierőről tanúbizonyságot téve az Örkény pódiumára lépett, és hibátlanul végigvitte Polonius szerepét a Hamletben. Az előadáson a Bors munkatársa is ott volt.

Lapunk Csuja Imre egyik kollégájától úgy értesült, hogy az előadást egész napos próbák előzték meg, ahol a művész szintén jelen volt, majd elhagyta a színházat, hogy nem sokkal hat óra előtt visszatérjen az öltözőjébe.

A szombati előadás valószínűleg a nézők számára is más volt, hisz együtt érző kíváncsisággal várták azt az emberfeletti erőt, amivel a gyászoló művész színpadra lép. Valószínűleg sokan azért szurkoltak, hogy egy pillanatra se zökkenjen ki szerepéből, de felesleges volt.

Csuja Imre profi színész, alázatos művész és lelkileg erős ember, mert egyetlenegy arcrezzenést sem engedett meg magának még akkor sem, amikor főszereplő kollégája, Polgár Csaba épp a lába előtt heverve, Hamlet monológját szavalva, öngyilkosságot fontolgatott a színpadon.

„Lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés / Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri / Balsorsa minden nyűgét s nyilait / Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen, / S fegyvert ragadva véget vet neki? / Meghalni – elszunnyadni – semmi több” – hangzottak a legendás sorok, amit a nézőtér feszült csendben hallgatott, valahogy kimondatlanul is tudva, érezve: Shakespeare gondolatai ezen az estén nem csak Hamletről szólnak.

A majd’ háromórás, teltházas előadást hatalmas vastaps jutalmazta, de minden kétséget ki­záróan Csuja Imre meghajlásainál ve­rődtek össze legerősebben a te­nyerek. A gyászoló apa pedig végtelen szerénységgel hajtott fejet és köszönte meg a közönség  elismerését.

A Bors megtudta, hogy a színész nem csak a színpadon, a színfalak mögött is tartotta magát, a részvétnyilvánításokat megköszönte kollégáinak, de nem beszélt fájdalmáról.

– A színpad, a játék jelenthet valamelyest gyógyírt számára, és nagyon úgy tűnik, bele is veti magát a munkába, így próbál meg túlélni, hisz a szeretteinek és a közönségének szükségük van rá – mondta lapunknak a színészkolléga.

Kapcsolódó jegyzetünk ide kattintva olvasható.