Bors-őrjárat - Este 8 óra után a kutyásoké az utca

Bors-őrjárat - Este 8 óra után a kutyásoké az utca

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 18. 09:30
Tömegesen sétáltatják a gazdák a kutyákat a kijárási tilalom ideje alatt. Megtehetik, hiszen a kormányrendelet ezt kifejezetten megengedi, rajtuk kívül csak munkára vagy egészségügyi okokra hivatkozva tartózkodhatunk a közterü­leteken este nyolc és reggel öt óra között. A Bors őrjárata ezúttal ebtartókkal beszélgetett.
Bors

Este nyolc órára a város csaknem teljesen kiürül. Jóformán csak futárokat vagy rendőröket látni, rajtuk és az orvoshoz sietőkön kívül már csak a munkába vagy az onnan hazafelé tartók lehetnek legálisan az utcán. No meg a kutyasétáltatók.

A Bors kíváncsi volt rá, mit gondol a kijárási tilalom idején érvényes könnyítésekről Gregor Bernadett. A népszerű színésznő két kutya, Lulu és Whisky boldog tulajdonosa.

– Biztos sokan örülnek neki, hogy nyolc után is levihetik a kedvenceiket sétálni, de én inkább napközben, jellemzően délután teszem ezt. Az én kutyáim már nagyok, ezért akár reggelig is kibírják – árulta el a művésznő.

20:18 - Emese és Red ugyancsak összeszokott páros. Úgy vannak egymással, mint a borsó meg a héja. A külsejében a vizslára hasonlító olasz vadászkopó-keverék igényli a rendszeres sétát. – Nagy szerencse, hogy lejöhetünk sétálni esténként, mert a munkám miatt csak ilyenkor érek rá. Nem szeretném a legjobb barátomat kínozni – mondta a hölgy.

A Bors még nyáron készített riportot a Gyulán élő Gombos Tamásról.

A férfi egy kedves rókát nevel házi kedvencként, és Szöszit rendszeresen ki is viszi a városba sétálni.

Ezért kérdeztük meg, hogy vajon ő is él-e a lehetőséggel. – A róka valóban a kutya közeli rokona – nevetett Tamás, majd elmesélte, hogy leginkább a bevásárlóközpontok biztonsági őreit szereti megtréfálni, amikor rászólnak, hogy kutyával nem szabad az épületbe belépni. Olyankor szokott azzal érvelni, hogy az ő állata viszont róka, ezért rá a tiltás nem vonatko­zik. Az esti kutyasétáltatási lehetőséggel viszont nem él vissza. – Este már inkább a kedvesemmel töltöm az időt, és mostanában különben is kevesebb helyre megyek. Magamra és Szöszire is vigyázok – fejezte be Tamás.

20:05 - Bence a józsefvárosi Ludovika előtti parkba jár le kedvencével, Gubanccal. A mudi egy ősi magyar pásztorkutya, nagy mozgásigénnyel és igen barátságos természettel. – Általában hajnalban tartunk egy nagyobb sétát, mielőtt dolgozni megyek.

Későn érek haza, ezért csak nyolc óra után tudom lehozni legközelebb.

A téren egyébként már kialakult egy kisebb közösség, de úgy tűnik, most csak mi vagyunk itt az ismeretségi körünkből – mosolygott a fiatal férfi.

21:03 - Kinga évek óta egyedül él a Füvészkerthez közeli albérletében. Nancynek sok vidám percet köszönhet, estéit is a spániellel tölti a legszívesebben. – Rájöttem, hogy nincs szükségem férfira a boldogsághoz. Egyedül viszont magányos lennék, ezért a kutyámnak adok meg mindent, ami tőlem telik. A nyugdíjam nagyjából a lakás árát fedezi, ha meg is szeretnék élni, muszáj takarítóként dolgoznom, ami miatt viszont mindennap későn érek haza. Nancy megérdemli a törődést – magyarázta a gazda.

21:21 - A Vágóhíd utcában egy fiatal német párral találkoztunk. Elmondták, hogy Magyarországon tanulnak, és nagyon jól érzik magukat hazánkban. A szabályokat betartják. – Marcika apró termetű kutya, tehát

kutyapelenkát is használhatnánk otthon, de jár neki a friss levegő

– jelentette ki Rafael.

Márciusban jön a harmadik hullám?

A száz évvel ezelőtt lezajlott spanyolnátha-járványhoz sok szempontból hasonló a koronavírus – írja a Ripost. Előbbi három hullámban söpört végig Európán, amiből a tudósok arra következtetnek, hogy a koronavírus-járványnak is lesz harmadik hulláma, ami márciusra várható.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.