Aktuális

A kőbányai machetés gyilkos először nézett szembe áldozata férjével: Az egész családom lemészárolta ez a féreg – videó

B. B.

Létrehozva: 2020.12.14.

Drámai pillanatok közepette nézett szembe a kőbányai machetés gyilkos és áldozata, K. Szabina férje. A férfi nem fogadta el a gyilkos bocsánatát, helyette a halálát kívánta.

Forrás: Dombóvári Tamás

Lehajtott fejjel lépett a tárgyalóba K. Dániel, az a kőbányai gyilkos, aki tavaly szilveszterkor minden előzetes ismeretség nélkül becsöngetett alsó szomszédjához, K. Szabinához, és

szó nélkül nekiesett egy hatalmas bozótvágóval, méghozzá sikoltozó gyerekei előtt.

A férfi később elárulta, nem volt indoka tettének, csak annyit tudott mondani, hogy előtte nagyon sokat szteroidozott és ivott.

A gyanú szerint a férfi korábban is szörnyűségeket tett, a vád szerint ugyanis a gyilkosság előtt alig egy héttel, karácsonykor megerőszakolta saját húgát, és azt gyanítják, hogy most is hasonló borzalomra készült, és Szabina 14 éves kislányát, Lilit akarta megtámadni. 

Korábbi tárgyalásán Dániel már elismerte, amit tett, és saját kivégzéséért könyörgött, azt azonban tagadta, hogy erőszakoskodott volna testvérével

A mostani ülés drámai fordulatot vett, ugyanis a meggyilkolt asszony férje tanúként először nézett szembe felesége gyilkosával. Dániel a férjtől remegő hangon kért bocsánatot:

– Erre nincs bocsánat, tudom, de szeretnék bocsánatot kérni - motyogta a férfi. A férj azonban határozottan nemet mondott:

– Ezt nem lehet.

Nem a lábamra léptél a buszon. Az egész családom lemészárolta ez a féreg.

Én azt mondom, életet életért - szögezte le határozott hangon a férfi.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715026214
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715026214
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715026214
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715026214
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194798_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Mi a fenék voltak ezek?!" – Három repülő objektum szelte át az égboltot, földönkívülieket sikerült levideózni?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?