A Palatinus strandon szombaton délután vízbe fulladt egy hat éves kislány. A tragédiát szemtanúk és a hatóság is megerősítették. A strand egyik medencéjében perceken át nem találta senki, majd miután végre ráleltek, azonnal megkezdték az újraélesztést. A vízimentők, majd a mentők küzdöttek az életéért, sikertelenül. A kisgyerek életét már nem lehetett megmenteni. A tragédia kapcsán a vízimentőket kérdeztük: mit csinál egy vízimentő a strandokon és mikor avatkozik be.
Illés Zoltán, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának képviselőjé kérdésünkre elmondta:
Elsősorban a megelőzés a feladatunk, tehát folyamatosan figyeljük a strandolókat a vizet és amint veszélyes helyzetet látunk, azonnal felhívjuk a figyelmét az érintettnek arra, hogy veszélyes amit csinál. Az esetek nagyon nagy többségében ez eredményes, így sikerül megelőzni a bajt. Kollégáink nagyon felkészültek, ismerik a fürdőzési szabályokat és tisztában vannak azokkal a veszélyekkel, amik vízben, vagy víz közelében leselkednek mindenkire. Képzésünk egyik alapja is ez, ezeket minden vízimentőnek ismernie kell, mert az teszi képessé a leghatékonyabb mentési módra, ami nem más, mint a megelőzés
Természetesen probléma esetén segítenek, de a jelenlétük nem garancia arra, hogy ne történjen baj.
A vízimentők feladata elsősorban a megelőzés. Folyamatosan figyeljük a vízfelületet, és ha veszélyt látunk, azonnal lépünk. De azt is ki kell mondani: minden egyes strandoló mellé nem tudunk embert állítani. A biztonság egyéni felelősség is
A Budapesti Rendőr-főkapitányság megerősítette: kiskorú veszélyeztetése miatt indítottak eljárást. Információink szerint a gyermek felügyelet nélkül maradhatott egy időre, ezalatt tűnt el a vízben.
Egy szemtanú így emlékezett:
A gyerekek pancsoltak, a kislányt egyszer csak nem láttuk. Aztán kiabálás, rohanás, és hirtelen minden megállt. Az édesanya sírt, sikított, teljesen összetört, ahogy a vízimentők küzdöttek a gyermekéért
A szakszolgálat tapasztalata szerint a legtöbb beavatkozás kisebb sérülések miatt történik, de a megelőző figyelmeztetések naponta több tucat esetben történnek. Megtudtuk: vészhelyzet esetén is bevált forgatókönyv szerint dolgoznak.
Egyesületünk nagyon hatékony rendszert épített ki az elmúlt 25 év alatt. A strandokon szolgálatban lévő kollégáink folyamatos rádiós kapcsolatban állnak a mentésirányítási központunkkal, ahonnan a nagyon gyorsan tudunk további mentőegységeket mozgósítani, ha erre szükség van. Vészhelyzet esetén egy nagyon jól felépített és kimondottan hatékony rendszer lép működésbe
Azt is megkérdeztük a vízimnetőktől, hogy mitől függ, hogy hányan vannak egy strandon: a terület nagysága vagy a fürdőzők száma a mérvadó. Elmondták: nem hivatottak válaszolni erre a kérdésre, minden strandon annyi vízimentő van, amennyit az üzemeltető kér. Megkérdeztük az üzemeltetőt is. A Palatinus strand üzemeltetője a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. , ami a fővárosi önkormányzat tulajdonában áll. A cég a sajtómegkeresésre reagálva közölte: a válaszuk megérkezéséig, akár napok is eltelhetnek. Amint válasz érkezik, frissítjük cikkünket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.