A szakember elárulta, milyen valójában Robert Francis Prevost.
Mint az ismert, felszállt a fehér füst, megválasztották az új pápát, Robert Francis Prevost, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni.
A CNN vatikáni tudósítója, most elárulta, hogy milyen ember valójában a nemrégiben megválasztott egyházfő. Christopher Lamb elmondta, hogy amikor még bíborosként találkozott Robert Francis Prevost-al, „egy nagyon figyelmes, nagyon megfontolt” ember benyomását keltette.
Úgy gondolom, ma bizonyos szempontból túláradó örömmel töltötte el, és úgymond megkapta a hivatal kegyelmét
- mondta a szakértő, nem sokkal azután, hogy a pápa ma a Szent Péter-bazilika erkélyén megtartotta első beszédét.
Lamb szerint, XIV. Leó láthatóan alaposan átgondolta, hogy mit fog mondani, és mi lesz az első üzenete a világnak. Ebben különbözött Ferenc pápától, aki „inkább csak úgy spontán beszélt”.
– Ő inkább olyasvalaki, aki fel akar készülni, mielőtt elmond, de amit mond, annak nagyon erős hatása van - idézi Lamb szavait a CNN.