A Skóciában eltűnt, majd holtan előkerült magyar ikerpár ügyében új fordulatot vett a nyomozás. Az évek óta Aberdeenben élő és dolgozó Huszti-lányok január 7-én tűntek el a város egyik hídjának közelében, egy parti ösvényen. Holttesteik január 31-én kerültek elő egy másik, a város központjához közelebb eső hídnál.
A lányok édesapja elmondta: szerinte gyermekei gyilkosság áldozatai lettek. A 63 éves Huszti Miklós többször beszélt a Borsnak a rejtélyes halálesetekről és mindvégig kitartott amellett, hogy Elizát és Henriettát elcsalták és meggyilkolták.
Pont ezt a verziót vetette el végleg a napokban a skót rendőrség. Szerintük a lányok önként tértek le a végzetes hajnalon a Victoria híd melletti, folyóparti ösvényre. Küldtek egy üzenetet főbérlőjüknek, hogy többet nem térnek vissza az albérletükbe. Majd egy éles sikoltás hallatszott, de azt nem tudni, hogy a sikoly melyiküktől származott.
David Howieson felügyelő vezeti a nyomozást. Csapata kizárta a rejtélyes gyilkosság lehetőségét, mert a lányok maguk voltak az eltűnésük idején és az azt megelőző órákban. Ezt a Daily Recordnak adott korábbi interjújában is fenntartotta.
Folyamatban vannak a vizsgálatok, de nincs nyilvánvalóan gyanús körülmény.
Most tehát két verziót vizsgál a felügyelő, ám mindkettőnél hiányzik egy-egy fontos részlet a történtek bizonyításához. Az első verzió szerint a lányok öngyilkosok lettek. Emellett szól a rejtélyes, főbérlőnek küldött hajnali sms-ük is. Ami hiányzik, az a motiváció, vagyis: miért követték el tettüket. Volt pénzük, munkájuk, lakásra gyűjtöttek, nem volt ismert betegségük. Szüleikkel, testvéreikkel nem osztottak meg aggodalomra okot adó üzenetet. Továbbá, elegáns ruhában indultak utolsó útjukra – ez is furcsa a skót rendőrség szerint.
A másik verzió szerint véletlen baleset történt. Eszerint egyikük a folyóba zuhant, másikuk segíteni akart rajta, de végül mindketten a jeges vízbe vesztek. Ennek ellentmond az albérletet felmondó üzenetük és az is, hogy lankás, jeges, de veszélytelen az a parti út, amin végül nyomuk veszett. A Dee folyó a tenger felé folyik, holttesteik viszont január 31-én, pár órás eltéréssel feljebb, a folyásiránnyal ellenkező irányból kerültek elő. A magyarázat az apály-dagály jelenség lehet, ami a városban élők szerint sok bosszúságot okoz és a folyásirányt is rövid időre megváltoztatja. Lehetséges tehát, hogy a lankás parton dagálykor sétáltak és így ragadta el őket a víz, ami aztán nem a torkolat felé, hanem feljebb sodorta őket. Azonban ennél a verziónál is maradtak megválaszolatlan kérdések. Legelőször is: mit kerestek hajnali 2:12 perckor a mínusz 7 fokos hidegben, az elhagyatott folyóparton. Mi volt a céljuk?
Howieson felügyelő is erre keresi a választ, mert az ügyet is csak akkor tudja minden kétséget kizáróan lezárni, ha megtalálja rá a választ. Az ügyet már magánnyomozó is vizsgálja.
Még mindig nem tudunk még semmit
– mondta a gyászoló édesapa, Huszti Miklós arról a Borsnak, hogy mikor temetheti el lányait. Ő lakóhelye, Tornyospálca temetőjében szeretné végső nyugalomra helyezni őket, hogy közel lehessen szeretett gyermekeihez. A holttestek azonban még Skóciában vannak, így a temetés megszervezését sem tudta még elkezdeni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.