„Fantasztikus alkotóközösségekkel dolgozom” - Müller Péter Sziámi jó évre számít

Müller Péter Sziámi
PUBLIKÁLÁS: 2024. december 27. 12:00
Sokat vár a 2025-ös évtől Müller Péter Sziámi, mert úgy érzi, olyan művésztársakkal dolgozhat együtt, akikkel nagy dolgokra képesek.

„Új év, új szerencse, meg is hozza egy kis lencse, jövőre még akármi is lehet” – szól az a 2017-es újévköszöntő dal, amit már több mint 40 ezren meghallgattak és aminek a klipjét most készítették el a Dick TV felkérésére. Müller Péter Sziámi azt is elárulta lapunknak, mit vár a 2025-ös évtől.

Müller Péter Sziámi
Müller Péter Sziámi szerint a siker az alkotóközösségek erejében rejlik Fotó: Ficsor Márton

- A youtube-on látható felvételek még a dal próbáján készültek, a stúdiófelvételek előtt és tulajdonképpen brahiból csináltuk a Romano Drom zenekarral és Kirschner Péter barátommal – mesélte a Borsnak a népszerű költő-dalszerző. – Idén így ismét ez lesz az újévköszöntő dalunk és remélem, legalább akkora sikere lesz, mint a hét évvel ezelőtti felvételnek. 

A Romano Drom zenekarral már-már testvéri kis alkotóközösség állt össze újra, nagyon élvezem a közös munkát.

A 2025-ös év koronagyémántja lesz Müller Péter Sziámi szerint a hamarosan megjelenő új Sziami AndFriends nagylemez is, Kirschner Péter zenéjével és produkciójában. 

Nagy reményt fűz az új, 2025-ös évben a Koldus és királyfi című musicalhez is, amit december 6-án mutattak be a Magyar Színházban. Ezt Tolcsvay Lászlóval és a színházigazgató-rendező Nagy Viktorral álmodták színpadra.

Jelenet a Koldus és királyfi című musicalből Fotó: Tarnavölgyi Zoltán/Magyar Színház

- Reméltük, hogy tetszeni fog az embereknek, de a fogadtatás a reményeinket is felülmúlta – mondta a darabról Müller Péter Sziámi.Tolcsvay Lacival nem először dolgoztunk együtt és Viktorral sem, az ő egyik rendezése volt annakidején a Mária evangéliuma című darabunk, amit még édesapámmal, Müller Péterrel közösen írtunk. 

Tolcsvay Lászlóval a darab bemutatóját követő fogadáson  Fotó: Kovács Milán/kvc_foto

A Mark Twain örök klasszikusából színpadra állított musicalben 37 dal csendül fel, a szövegeket Sziámi, a dalokat Tolcsvay László írta, viszonylag kevés a próza. 

Ami számomra fontos, hogy van egy olyan mélysége, amit én sem filmen, sem színpadon nem láttam eddig. Ez egy beavatás-történet, amelyben a királyfi megismeri az országát, a szegény fiú pedig megtapasztalja, hogy úrnak lenni nehezebb, mint szolgának. 

- mondta Müller Péter Sziámi a darabról. - A csattanója pedig, hogy amikor megkoronáznák a koldusgyereket, felmerül benne: mi lenne, ha nem adná vissza a koronát? Csakhogy addigra megszeretik egymást és a három főszereplő – a koldus, a királyfi és a királyfit védelmező Hendon lovag – sorsa összefonódik. A lovag sorsa párhuzamos az elcserélt sorsú gyerekekkel: az ő sorsát ellopták. Az öccse viszi a vagyont és a feleségét, aztán úgy tesznek, mintha nem is ismernék őt. Kedvencszereplőm az őrült remete is, akinek a 2. felvonásban látomásai vannak: megelevenednek a templom romjai. 

MÁZS alakítja VIII. Henriket és a koldusfiú apját is  Fotó: Tarnavölgyi Zoltán/Magyar Színház

A darabban különösen nagyot alakít Mészáros Ádám Zsolt, azaz MÁZS, aki VIII. Henriket is és a koldusfiú apját is eljátssza.

Fantasztikus a társulat, MÁZS-tól az öltöztetőig, a koldust játszó Ember Márktól a díszlettervezőig, mindenki szívét-lelkét beleadja és ettől lesz katartikus élmény ez a darab 

– vélekedik Sziámi, aki azt reméli, az ország több színházába is eljut a darab, Miskolcra már hívják őket. Emellett az új évben folytatja majd országjárását és elviszi a közös zenélés és zeneszerzés élményét a legkisebb, legszegényebb települések iskoláiba is.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.