Közelít a világvége: baljóslatú jövendölések láttak napvilágot

Közel a végítélet
PUBLIKÁLÁS: 2024. április 25. 19:00
Baljóslatú jelek tűntek fel, sokan már a világvégétől tartanak.

Közel a végítélet: a közösségi médiában egyre erősebbek a pánikoló hangok, akik szerint az elmúlt napok eseményei a világvégét jövendölik. Szerdán Londonban lovak szabadultak el, véresen vágtattak végig a városon. Többen az apokalipszis lovasait látták meg bennük, így közel már a végső óra. A lovak négy embert sebesítettek meg őrült vágtájuk közben, több járműnek is nekimentek, hatalmas károkat okoztak, mire sikerült őket megfogni.

apokalipszis, világvége
 

A másik baljóslatú ómen az emberek szerint, hogy a lovak elszabadulása előtt megállt a Big Ben órája. 9 óra után elhallgatott, a mutatók pedig mozdulatlanok maradtak.

Természetesen egy megállt óra és néhány, az utcákon rohanó állat a közelgő végzet és a brit főváros „sötét” időszakának jele, amely több száz évig is eltarthat.

"Most már csak az kell, hogy varjak szálljanak fel a Towerről, és az összes baljós jel meglesz" - írta valaki a Twitteren.

"Nem vagyok babonás ember, de ez abszolút az a fajta ómen, amely 500 év sötétségben tartó szenvedést és viszályt jelez" - folytatta valaki más.

"Egy fekete ló és egy vérrel borított fehér ló fut át ​​London központján? Ez nem vicces jelenség, ez egy ómen".

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.