Eljöttek az idegenek? Fényesen úszó tárgy tűnt fel az égen

földönkívüli észlelés
PUBLIKÁLÁS: 2024. április 24. 19:30
Zord körülmények között észleltek földönkívülieket. Ezen a területen más furcsaságok is történnek!

Földünk egyik legbizarrabb és legmisztikusabb területe az Alaszka-háromszög, ahol már húszezer embernek veszett nyoma.  Alaszkában az amerikai nemzeti átlaghoz viszonyítva dupla annyian tűnnek el, különösen a háromszögön belül, ráadásul a földönkívüli észlelések is gyakoriak ezen a területen.

ufo
Az idegenek köztünk járnak? (Fotó: Pixabay)

A Pentagon nyilvánosságra is hozott néhány elképesztő esetet. A legtöbb felvételt repülőgépek fedélzeti kamerája rögzítette, amelyeken látszik, hogy fényes tárgyak tűnnek elő a semmiből.  Persze nem mindenki gondolja úgy, hogy ezek hátterében paranormális jelenségek állnak, de az ufóhívők szerint ezek egyértelmű bizonyítékok. A tudósok ugyanakkor azzal magyarázzák az eltűnéseket és az elektronikai eszközökben bekövetkező furcsaságokat, hogy a régió földrajzi körülményei enyhén szólva is zordak. Vad, viharos terület, szűnni nem akaró havazással, barlangokkal és hasadékokkal, így még ha egy repülőnek is veszik nyoma, hamar befedi a hótakaró.

Nemrég arra is fény derült, hogy egy tanulmány szerint az idegenek meteorokon utazhatnak, hogy megtelepedjenek a kozmoszban. A "panspermiának" nevezett elmélet bár áltudományosnak minősül, érdekes lehetőségeket vet fel! Az elgondolás szerint az élet az egyik bolygóról a másikra vándorol, aminek a jeleit azonosítani is lehet az univerzumban. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.