Lapunk a kezdetektől fogva követi nyomon annak a sajóládi családnak a történetét, akiknek az otthona 2023 novemberben leégett. Csipke Mariann akkor a lábgoló épület mentette ki három gyermekét, azonban a hős anya eközben olyan súlyos sérüléseket szenvedett. Az asszony nemcsak fizikai, de lelki sérüléseket is szenvedett, akárcsak az egész családja.
Az édesanyának hosszabb időre kórházba kellett vonulnia a sérülései miatt, ez idő alatt minden feladat az édesapára, Kollárcsik Józsefre hárult, aki olyan rossz lelki állapotba került aggódva a felesége és a gyermekeik sorsa miatt, hogy a srácai szeme láttára kapott sztrókot. A szülők mellett a három gyermeküket is megszenvedi a velük történteket: Szabina szorongóvá vált, Amanda minden éjjel rémálmokkal küzd, József Rikárdó pedig alig szólalt meg a baleset óta. Az édesapa a Borsnak most azt is elárulta, hogy feleségét Mariannt hamarosan megint megoperálják, ami előtt azonban még sok mindenen át kell átesnie.
A könyökétől az ujja végéig lenyúzzák majd a bőrt az egész karjáról. Ezután pedig plasztikázzák majd, hogy végre tudja használni.
– fejtette ki Kollárcsik József, aki azt is megosztotta lapunkkal, hogy a felesége kezén lévő bőr egyáltalán nem úgy gyógyul, ahogy kellene, ezért szükséges az újabb operáció, ami előtt kezelésekre járnak. Ez egy nagyon hosszú folyamat, a tűzben ugyanis az ereire olvadt Mariann bőre, amit egy speciális masszírozási technikával és különleges kenőcsökkel kell fellazítani, hogy a bőrétől elkülönüljenek.
Március vége felé érünk a kezelések végére, de most még nagyon kemény a bőr a kezén és folyamatosan fáj neki.
– tette hozzá József, aki csak szüleinek támogatásának köszönheti, hogy ki tudják fizetni a kezeléseket, a kenőcsöket és a gyógyszereket.
A Sajóládon élő Kollárcsik család mindenét elvesztette a tűzben. A feleség állapota miatt nem dolgozhat, míg a férj gyerekekre vigyáz, vezeti a háztartás, így nem tud munkát vállalni, ami külön nehezíti a helyzetüket. Ha szeretnéd őket támogatni itt tudod megtenni!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.