Újabb kísérletet mutatott be a TikTok kedvenc növényorvosa, Gyuris Rita: az egyik friss videójából megtudhatjuk, hogy mennyi baktérium és gomba található az utcai cipő talpán. Ez a kísérlet garantáltan elveszi minden ember kedvét attól, hogy cipővel trappoljon vissza a nappali asztalán hagyott kocsikulcsért, vagy attól, hogy érkezéskor ne az legyen az első dolga, hogy megszabaduljon az utcai lábbelitől és betegye a cipősszekrénybe.
Rita tesztelt már kilincset, farmernadrágot, bolti zsemlét, most pedig a cipő talpára esett a választása.
Nézzük meg, hogy milyen mikroorganizmusokat hordunk be a lakásunkba
- kezdte TikTok videójában Rita. „Jó alaposan mintát vettem a cipőm talpáról, majd táptalajra helyeztem” - folytatta.
Rita meglepődve tapasztalta, hogy már az első napon látványos eredményt kapott a cipőtalpról vett mintájára.
„Az első napon rögtön jó nagy baktériumkolóniák jelentek meg, gombát egyenlőre nem látok. A második napra nagyon beindult; többféle baktérium és gomba is megjelent a táptalajon” - állapította meg a szakember.
Az ötödik napra pedig nagyon színes lett a paletta, számtalan féle baktérium és gomba nőtt fel, de erre számítani lehetett, ezért nem érdemes cipővel bemenni a lakásba
- tanácsolta a népszerű influencer.
Rita látványosan szemléltette azt is, hogy miért érdemes alaposan kezet mosni és kézfertőtlenítőt is használni, miután tömegközlekedve hazaértél a városi forgatagból. A szakember azt tanácsolja, hogy ne csak a cipőnket vegyük le azonnal, hanem a kezünket is mossuk. Ide kattintva megtekintheted Rita kísérletét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.