Minden szülő rémálma gyermeke sikoltozására felébredni. Holly és Paul Mckie megpróbáltatásai azonban még rosszabbra fordultak, amikor pillanatokkal később kislányuknak rohama lett. Sophia három éves volt, amikor rosszul lett és szülei a sikítására ébredtek az éjszaka közepén. Mentőautóval szállították kórházba, ahol az állapota tovább romlott, 24 órán belül 20 rohamot kapott. A gyermek az intenzív osztályra került, lélegeztetőgépre helyezték, hogy életben tartsák, mivel nem tudott magától lélegezni. A vizsgálatok kimutatták, hogy a kislány agyvelőgyulladást kapott.
Az orvosok azt mondták nekünk, hogy az állapota életveszélyes, és Sophia talán még az éjszakát sem éli túl
- mondta az édesanya. Ez még 2021. decemberében történt, a következő napokban az orvosok kétségbeesetten próbálták életben tartani Sophiát, a kislány agykárosodást szenvedett a betegség következtében. Nem tudta kinyitni a szemét, nem tudott beszélni és járni, nem ismert fel senkit. Még az ikertestvérét Alyssát sem. Két hét után azonban Sophia elindult a gyógyulás útján, ismét talpra állt, látása és hallása fokozatosan kezdett helyreállni. Újabb néhány nap elteltével pedig elkezdett beszélni is - írja a The Sun.
A család most fontos figyelmeztetést adott, fel akarják hívni a figyelmet az agyvelőgyulladás veszélyeire, a betegségre, amely kis híján elvette tőlük a kislányukat. A tünetek közé tartozhat a személyiség vagy a viselkedés megváltozása, a láz és a tartós fejfájás is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.