Szívszorító

„Az életünk a feje tetejére állt” - egy 2 éves kisfiú küzd a 17 centis daganatával

K. C.

Létrehozva: 2024.03.04.

A szülők szó szerint sokkot kaptak, amikor kiderült fiuk betegségéről a szörnyű igazság.

Kétségbeesetten kezdett adománygyűjtésbe egy hull-i kétéves kisfiú családja. Összesen 200 ezer fontra (kb. 92 millió forintra) lenne szükségük, hogy a beteg gyermek részt vehessen az életét megmentő kezelésben. 

Kórház klinika gyógyintézet szakrendelő
Képünk illusztráció / Fotó: Pexels

Louie Turner szerettei szerint tele van élettel, mindannak ellenére, hogy tavaly harmadik stádiumú, magas kockázatú neuroblasztómával diagnosztizálták. A rákos betegség egy 17 centis daganatként nő a fiú gyomrában.  A lesújtó diagnózisra azután került sor, hogy Louie többek között székrekedéssel, rosszulléttel és fáradtsággal kezdett küzdeni. 

- Egyre letargikusabbá vált, és nem evett többet, de ettől eltekintve önmaga volt, a boldog baba, aki mindig is volt, szaladgált, pimasz volt és élettel teli. Néhányszor voltunk vele orvosnál, mert ekcémája is volt. A legutóbbi orvosi vizit alkalmával elmagyaráztam a tüneteit, mire az orvos azt mondta, hogy ha elkezd hányni, vigyük a sürgősségire, és néhány nappal később elkezdett hányni. Onnantól kezdve minden a feje tetejére állt, kiderült, hogy egy 17 centiméteres daganat volt - mesélte a Mirrornak Louie nagymamája, Sally Turner.

Louie már nyolc kör kemoterápián túl esett, valamint egy tíz órás műtéten is, ami során az orvosok a daganata nagy részét eltávolították. A kisfiú ezután nagy dózisú kemoterápiás kúrába kezdett, és két hónapig el sem hagyhatta a kórházat, mert infúzión keresztül táplálták. Emellett sugárterápián is átesett.

A megmaradt daganata azóta még mindig nem csökkent. Louie jelenleg újra otthon a családjával lehet, és immunterápián vesz részt, ami júliusban fejeződik be. A legjobb esetben addigra a tumor elhal, de még mindig 35 százalék az esélye a rák visszatérésének. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek