Meglepő

Sokkot kaptak a Balatonnál: ez a lény mászott elő a jég alól - Videó

K. C.

Létrehozva: 2024.01.20.

Egy magyar fotós kapta lencsevégre a különleges pillanatot.

A január komolyan vette a telet és nemcsak mindent elborított a jég, de pénteken hatalmas havazás is volt országszerte.

Balaton, téli Balaton,
Fotó: Szabolcs László

Az utóbbi napokban több fotó is napvilágot látott a mesébe illő balatoni tájról, ám egy különleges esemény is történt. Egy szemfüles fotós, Bene Ádám nemcsak a táj szépségét tudta megörökíteni! Miközben fotózta a Balatont, furcsa motoszkálásra és csobbanásokra lett figyelmes a fonyódi kikötőben – írja a Lakáskultúra.

Az említett kikötőnél ugyanis egy vidra vert tanyát, rá sem hederítve a fogvacogtató hidegre és a Balaton vastag jégpáncéljára. Mint arra a fotós rájött, a különös hangok forrása a tóba fagyott hajótest körül játszadozó vidra okozta. Ez egy igazán ritka jelenség, hiszen nyáron sem sűrűn látni vidrát a Balatonban, nemhogy télen, amikor be van fagyva.

Mint azt a portál írta, a helyiek állítólag már többször is látták a vidrát és úgy tudni, hogy az állat kezd megbarátkozni az emberek jelenlétével.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek