Elhunyt az autóból kizuhant nő, itt a fejlemény a szörnyű balesetben

szörnyű
PUBLIKÁLÁS: 2024. január 12. 10:09

Életét vesztette egy nő Várpalota közelében tavaly tavasszal, amikor kizuhant az őt szállító, balesetező autóból. Később a sofőr és a másik utas hallgatott arról, hogy a sértett is az autó utasa volt, vádat emeltek ellenük - áll a Veszprém Vármegyei Főügyészség pénteki közleményében.

 


 

    A vádirat szerint a 30 éves elkövető és 24 éves barátja 2023. március 18-án éjszaka egy Várpalota közeli község szórakozóhelyén italozott. Az ügy sértettje, egy fiatal nő is itt töltötte az estét. Az ittas vádlottak hajnalban úgy határoztak, hogy személygépkocsival mennek haza Várpalotára, a sértett velük tartott.     A 30 éves vádlott elindult Várpalota felé, a megengedettnél gyorsabb, mintegy száz kilométeres sebességgel letért az útról és az árokba hajtott. A jármű az árok falának ütközött, többször átfordult, és a tetején állt meg. A hátul ülő sértett, aki nem volt bekötve, kizuhant a járműből, míg a két elöl ülő és biztonsági övet használó vádlott könnyebb sérülésekkel szállt ki az összetört gépkocsiból. 
    A vádlottak a helyszínen megálló és segíteni akaró emberek elől elhallgatták, hogy az autóban rajtuk kívül más is utazott, és elküldték őket, majd miután egy szemtanú bejelentést tett, a kiérkező rendőröknek és tűzoltóknak sem adtak számot az utasról, sőt megtalálása után is azt állították, hogy nem velük utazott és nem tudják kicsoda. A nő a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt.     Az ügyészség a sofőrrel szemben börtönbüntetés, közügyektől és járművezetéstől eltiltás, valamint pénzbüntetés kiszabására, míg a barátjával szemben felfüggesztett fogházbüntetés kiszabására tett indítványt. 
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.