Noha mindenki azt hitte, hogy a Covid-rémálom végre véget ért, most úgy tűnik, hogy ismét kezdhetünk aggódni. Az őszi lehűlés legyengíti az immunrendszerünket, emiatt pedig tömegesen betegednek le az emberek. A többség természetesen csak egy egyszerű influenzát kap el, amellyel olykor szintén keményen meg kell küzdeni, de könnyen túl lehet vészelni. Akadnak azonban olyanok is, akik a Koronavírust kapják el, melynek ráadásul egy új mutációja fertőzi az embereket. Korábban már megírtuk, hogy terjed a Pirola variáns, most pedig újabb tüneteket fedtek fel, s aggasztó növekedési számokat hoztak a nyilvánosságra.
A Covid egyik legújabb mutációja, a Pirola nagyon sok embert fertőzött már meg. Az angolokat valósággal sokkolta, az hogy az elmúlt időszakban mennyire megugrott ismét a megbetegedettek száma, és mindenki attól tart a szigetországban, hogy visszatértnek a lezárások. Noha ennek az esélye igen kicsi, az való igaz, hogy a Pirola sokakat megfertőzött, és sokakat kórházban ápolnak.
Látható tehát, hogy könnyen összetéveszthető az influenza tüneteivel. A Mirror írása szerint ez egy sokszorosan mutálódott variáns, amelynek szintén több mutációja ismert. A szigetországban jelenleg ez a domináns variáció, a megbetegedések száma pedig napról napra duplázódik. Fontos azt is megjegyezni, hogy a Pirolához jelenleg még nem köthető haláleset.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.