
Rengeteg magyar autós figyeli, hogy éppenséggel hogyan alakul az üzemanyag ára. Néha már pár forintos drágulás is szinte közfelháborodást képes kiváltani, egy ugyanakkora mértékű árcsökkenés pedig már-már igazi boldogságot okoz egyeseknek – nos, most van ezzel kapcsolatban egy jó, illetve egy rossz hírünk is.
Az utóbbi hetekben eléggé hullámzó volt az üzemanyag ára, de nemrég felcsillant a remény, hogy esetleg egy tartósabbnak nevezhető árcsökkenés vár a hazai autósokra. Ez sajnos nem teljesen jött el, ugyanis a Holtankoljak.hu információi alapján a benzin literenkénti átlagára ugyan kevesebb szerdától, de a gázolajé emelkedik.
Komoly változás mától a benzinkutakon, ugyanis a benzin ára átlagosan bruttó 8 forinttal csökken literenként, a gázolaj literenkénti átlagára viszont bruttó 4 forinttal emelkedik – vagyis az autósok egy része örülhet, de a másik része pedig morgolódhat, hiszen most nem mindenki járt jól.
Ez egészen konkrétan azt jelenti, hogy október 4-től, szerdától, azaz mától 1 liter benzinért átlagosan 639 Ft-ot kérnek el a benzinkutakon, 1 liter gázolajárt pedig 682 forintot, így mondhatjuk, hogy aggasztó változás következett be a töltőállomásokon, erre mindenképp érdemes mindenkinek felkészülnie – az pedig még kérdéses, hogy ilyen téren mit hoz a jövő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.