Aktuális

Emlékszel még a kisfiúra, akiért az egész futballvilág összefogott? Szurkolók gyalázták meg emlékét

Létrehozva: 2023.10.03.

Kegyetlenül meggyalázták a hétéves kisfiú emlékét.

A kis Bradley Lowery igazi fociőrült volt, és ő maga is focista szeretett volna lenni egy napon. Sajnos azonban nagyon fiatal korában kiderült, hogy az agyráknak egy nagyon ritka és nagyon agresszív változata támadta meg a szervezetét. Bár mindenki tudta, hogy a kicsinek nem sok esélye van a túlélésre, Bradley hősként harcolt. És bizony sokan álltak mellé a harc során: az egész futballvilág összefogott, hogy a kicsit támogassa. 

Az egész futballvilág összefogott a kisfiúért

A kis Bradley-nek pénzt gyűjtöttek és támogatták mindenben, és az egész futballtársadalom szívéhez nőtt a kisfiú. Fiatal kora ellenére ízig-vérig Sunderland-szurkoló volt, amikor pedig a klub megtudta, hogy mivel küzd a kis drukkerük, felkarolták az ügyét. Ő lett a csapat kabalája: minden meccsükön jelen volt, a csapat mezében jelen lehetett a pályán, s az egyik játékossal, Jermain Defoe-val igen szoros barátságot alakított ki. A kisfiú azonban 2017-ben, hatéves korában elhunyt. 

Most azonban kegyetlenül meggyalázták az emlékét. A Sheffield Wednesday egyik szurkolója, Dale Houghton ugyanis a mérkőzésen úgy próbálta heccelni a  Sunderland-szurkolóit, hogy szeretett kis kabalájukat, Bradley-t gúnyolta. Kinagyított egy képet a beteg fiúról, és küllemén nevetgélve mutogatta körbe a fotót, mire társai is nevetésbe kezdtek. Az eset nemcsak a Sunderland csapatát és szurkolóit háborította fel, hanem Bradley családját is - írja a Mirror

A szurkolót feljelentették, most pedig bíróság elé állították. A törvény emberei elmondták, hogy a férfi akár börtönbüntetést is kaphat ízléstelen tréfálkozása miatt. 

https://cdn.borsonline.hu/2023/10/wZebXvsr1WPcnTOi2RfL7Ae81-CBcyHTbthguikBBSg/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E3ZDAzMDZlMzdhNTQzMTJiOGU2MDhjY2Q5OWY0M2I3.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Egy évet jósoltak SMA-s Zsoltikának, ma már 16 éves: "Az a lényeg, hogy együtt legyünk"

Zsoltika megkapta az orvosi rutinvizsgálat eredményeit.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16754436_auto_resized.jpg
origo.hu

Angelina Jolie váratlan bejelentést tett a budapesti forgatása alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22773_resized.jpg?avcount=1702138513
origo.hu

Küszöbön az atomkatasztrófa, óriási a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755198_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így lesz tökéletes a bejgli: a nagyi titkos hozzávalója kell hozzá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755607_auto_resized.png
hirtv.hu

Megemelik az olimpiai és paralimpiai jutalmak összegét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16754688_auto_resized.png
metropol.hu

Rossi kincsre lelhet, a Bundesligából lenne magyar válogatott a 17 éves focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16753101_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Megdöbbentek a francia kommentelők: „Orbán Viktor nem az az ember, akit folyamatosan mutatnak nekünk!"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22772_resized.jpg?avcount=1702138513
origo.hu

Tóth Gabi eltűnt - most elmagyarázza, miért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16753750_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5 hiba, amit te is elkövetsz a sütőlap használata közben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16754035_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nemrég egy megcsalt sztáranyukának csapta a szelet Demcsák Zsuzsa vőlegénye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22690_resized.jpg?avcount=1702138513
mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16754429_auto_resized.jpg
borsonline.hu

17 év és 2 gyermek után vette feleségül szerelmét Kótai Misi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22728_resized.jpg?avcount=1702138513
life.hu

Fontos nyomelem, amely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/b67KSytqLry-pGJmXPnMEqaoRZ4MyC-IbMn9ZqZN4CY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhkZDUwZTI1ZDhmMTQ4ZWM4ZDdkZDJiZDZkYzA1MDIx.jpg
Lángok

„Nem bírtam végignézni, ahogy az életem megsemmisül” - porig égett egy kétgyermekes család háza

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/q4woCuWedm_6KhzC3DgPEOTlTf82FceuRPrrJvqh4o4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE5YmRiNzdkNzczZDRlNzg5YTY1Nzc2MDZlMGUwYWM5.jpg
Aktuális

Eltűnt a mozgáskorlátozott János – fiának különös tippje van, hol lehet