Tragédia

"Testvérként fognak felnőni" – szülőket kapott a nyári horrorbalesetben árván maradt kislány

Létrehozva: 2023.09.20.

A másfél éves Joasia Rábakecölnél vesztette el a családját. A kicsit nagynénje vette magához. Szeretetben, saját gyermekeként szeretné felnevelni.

Mosolygós gyerekek, boldog szülők és egy álomnyaralás – így indult júniusban lengyelországi otthonából a fiatal család horvátországi álomnyaralására. Az út azonban a pokolba vezetett: mint arról a Bors is írt, a család éppen Rábakecöl térségben autózott, amikor a kocsit vezető édesapa, Adrian belerohant egy szintén lengyel honosságú kamionban. 

A családot közös sírba temették el, Joasia pedig unokahúgával, testvérekként fognak felnőni

Hárman azonnal életüket vesztették: az édesapának, Adriannak; az anyukának, Adriannának és a hátul ülő 5 éves Barteknek esélye sem volt a túlélésre.

A horrorbalesetet csupán a Bartek mellett utazó másfél éves kislány, Joasia élte túl: őt egy arra járó, korábban rendőrként szolgáló magyar férfi szabadította ki, majd mentőhelikopter vitte kórházba.

 Később kiderült, hogy csodával határos módon szinte alig sérült meg, pár hét múlva már haza is utazhatott włocławeki otthonába. 

Az egész családját elvesztő, árván maradt kislányért rögtön összefogott a közösség, és azonnal gyűjtésbe kezdtek: nem csak a lengyelek, de rengeteg magyar is küldött támogatást Joasiának és jövendő gyámjainak. Ennek segítségével nemrégiben el is temethették a családot: Adriant, Adriannát és Barteket közös, családi sírboltban helyezték örök nyugalomra, a temetésen pedig százak vettek részt.

A kislány eközben nagyszülei gyámsága alá került, azonban Adrian húga, Monika jelezte: ő szeretné felnevelni a kicsit – írja a Ripost.

 Mint mondta, kislánya majdnem egy idős Joasiával, és azt szeretné, ha unokahúgával testvérekként nőhetnének fel:

Miután visszatért Lengyelországba, Joasia a nagyszüleihez került. Végül azonban úgy döntöttünk, hogy velem és a családommal fog élni. Van egy 2 éves kislányunk, így együtt, nővérekként fognak felnőni

– mondta a gyászoló testvér a Wloclaveknek

A család összeomlott a baleset után, azonban mindent megtesznek azért, hogy Joasia életét megkönnyítsék   Fotó: Police

Az asszony teljesen összetört, miután megtudta: szeretett bátyját, unokaöccsét és sógornőjét soha többé nem láthatja: 

Mikor felhívtak a hírrel, el sem hittem, amit hallottam. A világom és minden, amit eddig stabilnak éreztem, egy csapásra összeomlott

– mondta a lapnak elcsukló hangon a nő. Most a család közösen igyekszik feldolgozni a traumát, mint mondta, most Joasia felnevelése a legfontosabb: 

Jelenleg a nagyszüleivel együtt, nap mint nap vele foglalkozunk, igyekszünk stabil és biztonságos környezetet teremteni, amelyben lassan elkezdheti újjáépíteni az életét

– mondta az asszony.

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/nDwhpT8kgRpwkQ_d4p_qtNc2fngDCKV3TOFnn4eNUsM/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTRkYjZkZjE2MjRlZTU4ZmViN2FjYTVmMTQ4YjY0.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Megint tinik szenvedtek horrorbalesetet: egy 18 éves lány meghalt, hárman kórházba kerültek

A lány életét már nem tudták megmenteni, a rendőrség nyomoz.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16749986_auto_resized.jpg
origo.hu

Irán lépése robbanthatja ki a harmadik világháborút

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22739_resized.jpg?avcount=1702049111
origo.hu

Lebuktak a britek, pusztító háború fenyeget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16748767_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Milyen világot élünk?" - Ordítva őrjöngött Tóth Andi, meglopták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16752008_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Orbán Viktor éjjel még Macronnal rázott kezet, most pedig már el is repült egy másik nagyhatalom vezetőjéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16748448_auto_resized.png
metropol.hu

Szoboszlait a barátja követheti: élete legnagyobb lépése előtt áll a magyar válogatott focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16752071_auto_resized.png
hirtv.hu

Élőben rögzítette a HírTV kamerája a bűncselekményre készülő fiatalember akcióját Brüsszelben + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22740_resized.jpg?avcount=1702049111
origo.hu

Új életet kezdett Krausz Gábor

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16748842_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ha karácsony, akkor halászlé: íme Széll Tamás kedvenc receptje!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22729_resized.jpg?avcount=1702049111
mindmegette.hu

Ha karácsony, akkor halászlé: íme Széll Tamás kedvenc receptje!(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22735_resized.jpg?avcount=1702049111
origo.hu

Fontos a látásom, fontos a megelőzés! (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22393_resized.jpg?avcount=1702049111
life.hu

Túl sokat stresszelsz? A szervezeted jelzi, ha ideje megállni(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22565_resized.jpg?avcount=1702049111
life.hu

Ajándékozz kényeztetést és ragyogást karácsonyra: tökéletes arcápolók minden bőrtípusra(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/q4woCuWedm_6KhzC3DgPEOTlTf82FceuRPrrJvqh4o4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE5YmRiNzdkNzczZDRlNzg5YTY1Nzc2MDZlMGUwYWM5.jpg
Aktuális

Eltűnt a mozgáskorlátozott János – fiának különös tippje van, hol lehet

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/12NGc0P7XfuiRmuqVnLyFjY5kCL1UdABAdHlQJub0mU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlY2JhOWMzN2E5NjRlNjhhMTc3NjBlYTM2Y2Y3NTFh.jpg
Gyűjtés

Fogyatékossággal élő gyermekeken segít karácsonykor Nagy Réka