Tragédia

"Testvérként fognak felnőni" – szülőket kapott a nyári horrorbalesetben árván maradt kislány

Létrehozva: 2023.09.20.

A másfél éves Joasia Rábakecölnél vesztette el a családját. A kicsit nagynénje vette magához. Szeretetben, saját gyermekeként szeretné felnevelni.

Mosolygós gyerekek, boldog szülők és egy álomnyaralás – így indult júniusban lengyelországi otthonából a fiatal család horvátországi álomnyaralására. Az út azonban a pokolba vezetett: mint arról a Bors is írt, a család éppen Rábakecöl térségben autózott, amikor a kocsit vezető édesapa, Adrian belerohant egy szintén lengyel honosságú kamionban. 

A családot közös sírba temették el, Joasia pedig unokahúgával, testvérekként fognak felnőni

Hárman azonnal életüket vesztették: az édesapának, Adriannak; az anyukának, Adriannának és a hátul ülő 5 éves Barteknek esélye sem volt a túlélésre.

A horrorbalesetet csupán a Bartek mellett utazó másfél éves kislány, Joasia élte túl: őt egy arra járó, korábban rendőrként szolgáló magyar férfi szabadította ki, majd mentőhelikopter vitte kórházba.

 Később kiderült, hogy csodával határos módon szinte alig sérült meg, pár hét múlva már haza is utazhatott włocławeki otthonába. 

Az egész családját elvesztő, árván maradt kislányért rögtön összefogott a közösség, és azonnal gyűjtésbe kezdtek: nem csak a lengyelek, de rengeteg magyar is küldött támogatást Joasiának és jövendő gyámjainak. Ennek segítségével nemrégiben el is temethették a családot: Adriant, Adriannát és Barteket közös, családi sírboltban helyezték örök nyugalomra, a temetésen pedig százak vettek részt.

A kislány eközben nagyszülei gyámsága alá került, azonban Adrian húga, Monika jelezte: ő szeretné felnevelni a kicsit – írja a Ripost.

 Mint mondta, kislánya majdnem egy idős Joasiával, és azt szeretné, ha unokahúgával testvérekként nőhetnének fel:

Miután visszatért Lengyelországba, Joasia a nagyszüleihez került. Végül azonban úgy döntöttünk, hogy velem és a családommal fog élni. Van egy 2 éves kislányunk, így együtt, nővérekként fognak felnőni

– mondta a gyászoló testvér a Wloclaveknek

A család összeomlott a baleset után, azonban mindent megtesznek azért, hogy Joasia életét megkönnyítsék   Fotó: Police

Az asszony teljesen összetört, miután megtudta: szeretett bátyját, unokaöccsét és sógornőjét soha többé nem láthatja: 

Mikor felhívtak a hírrel, el sem hittem, amit hallottam. A világom és minden, amit eddig stabilnak éreztem, egy csapásra összeomlott

– mondta a lapnak elcsukló hangon a nő. Most a család közösen igyekszik feldolgozni a traumát, mint mondta, most Joasia felnevelése a legfontosabb: 

Jelenleg a nagyszüleivel együtt, nap mint nap vele foglalkozunk, igyekszünk stabil és biztonságos környezetet teremteni, amelyben lassan elkezdheti újjáépíteni az életét

– mondta az asszony.

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/nDwhpT8kgRpwkQ_d4p_qtNc2fngDCKV3TOFnn4eNUsM/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTRkYjZkZjE2MjRlZTU4ZmViN2FjYTVmMTQ4YjY0.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Megint tinik szenvedtek horrorbalesetet: egy 18 éves lány meghalt, hárman kórházba kerültek

A lány életét már nem tudták megmenteni, a rendőrség nyomoz.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16744811_auto_resized.jpg
origo.hu

Teljes az összeomlás: megadták magukat az ukrán katonák, szinte hihetetlen, ami utána történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22660_resized.jpg?avcount=1701884110
origo.hu

Világháborús fenyegetés: döbbenetes, mire készül az USA

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16743994_auto_resized.jpg
life.hu

2024 a Fa Sárkány éve lesz: nagy energiákat mozgat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16743224_auto_resized.jpg
vg.hu

Kormányátalakítás mellett döntött Orbán Viktor, Nagy Márton kezébe kerültek a legfontosabb gazdasági kérdések

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16742020_auto_resized.jpg
ripost.hu

Végre Szabyest is megszólalt a Rékasi Károly elleni gyűlöletcunamiról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16745482_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver: Átverve érzik magukat a szocialisták Karácsony 99 Mozgalmának botránya miatt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22659_resized.jpg?avcount=1701884110
origo.hu

Látványos fogyása után szexi képek készültek a TV2 sztárjáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16742719_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Karácsonyfa árak 2023: ennyibe kerülnek idén a vágott fenyőfák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22579_resized.jpg?avcount=1701884110
life.hu

Fogyassz bátran csokoládét karácsonykor: az egészséged hálás lesz érte(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16742968_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hosszú évek óta nem látott havazás jön Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16742999_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Gyönyörű volt kívül és belül” – belehalt a 15 éves lány, hogy le akarta magát hűteni

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/t56IiTJmaS2UUCEWcv9S_ZQLjsTeIlRKVvuI8gzT5Vs/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZkYTk0OWM3NGE0MzRkMDBhOWU2YjgwMWNjMjExYmY5.jpg
BÜNTETÉS

500 milliós büntetést kapott a dollárbaloldal