„Nem bántam meg semmit!” - ez az újbudai gyilkos kegyetlenül őszinte vallomása

Újbuda
PUBLIKÁLÁS: 2023. szeptember 06. 16:47
Ahogyan azt elsőként a Bors megírta, néhány hete a XI. kerületi Lecke utcában egy idős házaspár kettős öngyilkosságot kísérelt meg. Azonban nem haltak bele a sérüléseikbe, így a férj mellkason szúrta a feleségét, ami miatt, ellene gyilkosság miatt indítottak eljárást.
M.N.

Maga a pokol szabadulhatott el a 70 év körüli Erika és férje István lakásában azon a napon, amikor elhatározták, hogy öngyilkosok lesznek. A Bors információi szerint a házaspár már hónapokkal ezelőtt figyelmeztette a szomszédokat arra, hogy öngyilkosok lesznek, amit végül be is váltottak. Ám túlélték a sérüléseket, ezért István mellkason szúrta feleségét, aki azonnal meghalt. Őt pedig kórházba szállították és megmentették az életét. A rendőrség a férfi ellen gyilkosság miatt nyomoz. Megkerestük dr. Somos Zoltán ügyvédet, aki elmondta: védence nem érti, miért nem hagyják már békén.

A rendőrség lezárta Istvánék lakását. Fotó: Bors 

Istvánt nem tartoztatták le

 Istvánt először a sérülései miatt az intenzív osztályra vitték, ugyanis vágások voltak a két csuklóján és szúrt sebek a hasán

 – kezdte az ügyvéd. - Ezután áthelyezték őt a pszichiátriára. Itt történt egy bírói meghallgatás – nem büntető bírói, hanem polgári –, aki javasolta a kórháznak, hogy tartsák bent a férfit harminc napra. Ez meg is történt. Bírói döntés alapján ,most a pszichiátriai zártosztályán van, éppen ezért nincs is letartóztatásban, hiszen zárt intézetben helyezték el.

 

Szíven szúrta a feleségét

A Bors információi szerint, miután a férfi látta, hogy felesége nem halt meg, mellkason, pontosabban szíven szúrta őt. 

- István azt mondogatja, hogy senkinek semmi köze nincs ahhoz, hogy ők meg akartak halni. Tehát: dönthessék már el ők, hogy akarnak-e élni vagy sem. Ugyanakkor nem mehetünk el amellett a tény mellett, hogy Magyarországon nincsen eutanázia. Illetve amellett sem, hogy jelenleg István büntetőeljárás alatt áll, hiszen nem csak öngyilkosság történt, hanem gyilkosság is, hiszen ő tevőlegesen segített a feleségének meghalni. Ugyanakkor ő azt állítja, hogy nem emlékszik arra, hogy mellkason szúrta volna a feleségét, majd hozzáteszi, hogy azon a napon bódult állapotban voltak, ugyanis annak érdekében, hogy ne fájjon annyira nekik az öngyilkosság, mindketten alkoholt fogyasztottak.

Hónapokkal ezelőtt szóltak a szomszédoknak, hogy mire készülnek Fotó: Bors

„Miért nem hagynak végre békén?!”

- István folyamatosan azt mondja, hogy nem érti, miért nem hagyják őt békén, hiszen ő ezt a feleségével már megbeszélte. Úgy tervezték, hogy először az asszony távozik, ő pedig követi. Elmondta, hogy szerinte az embernek igenis legyen joga az öngyilkossághoz, ha kilátástalan állapotban van, mint ahogy ők voltak. Azt mondta, hogy borzasztó fájdalmaik voltak a betegségeik miatt, a felesége már nem is tudott aludni. Több éve eldöntötték, hogy öngyilkosságot fognak elkövetni.

Legyen Magyarországon is eutanázia?

- Emiatt a súlyos ügy miatt, szerintem el kellene gondolkoznia a törvényhozásnak azon, hogy vajon hozzá nyúljanak-e az eutanázia szabályozáshoz. Hangsúlyozom, kizárólag olyan esetekben, ahol kétségtelen módon nincs egy százalék esély se a gyógyulásra, illetve, ha valaki emiatt borzasztó fájdalmakkal éli az életét. 

Istvánra valószínűleg most elmeszakértői vizsgálatok várnak, de ő már most is azt mondja, hogy ő nem bánta meg azt, amit tett, ő nem emberölésnek éli meg. Továbbá sajnálja, hogy ő nem halt bele a sérüléseibe… - zárta szavait az ügyvéd. 

Ha segítség kell

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!


 


 


 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.