Baleset

"Láttam, hogy egy nő fekszik a földön" - villamos gázolt egy embert Újbudán, ezt tették az utasok

M.N.

Létrehozva: 2023.09.22.

Az utasok megrémültek attól, hogy a villamosnak vészfékeznie kellett. Információink szerint minderre azért volt szükség, mert egy nő szabálytalanul akart átmenni előtte.

Elgázolt egy nőt a villamos a 11. kerületben a Hamzsabégi út és Fehérvári út kereszteződésénél – tudta meg a Bors. A szemtanúk szerint a fiatal nő szabálytalanul akart átkelni a zebrán, ezért történhetett a tragédia. A villamoson utazókat sokkolta az eset, ugyanis a járművezetőnek vészfékeznie kellett, ám így se tudta elkerülni a gázolást.

Az arra közlekedő autósok készítettek fényképet a balesetről. Fotó: olvasói

Én éppen munkába mentem, ugyanúgy, ahogy szoktam. Nyugodtan utaztam a villamoson, amikor az hirtelen egy óriásit satufékezett

 – kezdte Edina. 

- Nagyon megijedtem, mert éppen a gondolataimba merültem, így nem tudtam, hogy mi is történt. Fogalmam sem volt, hogy miért állt meg a villamos. Aztán kiderült… Elütöttünk egy nőt. 

Több ember is próbált segíteni a sérültnek. Fotó: olvasói

Edina szerint ezután a villamos vezetője kiszállt, majd az utasok is követték. 

 A vezető után azonnal szállingóztak le az emberek is a villamosról

 – mondta tovább. 

- Mikor leszálltam én is, azt láttam, hogy egy nő fekszik a földön. Borzasztó látvány volt, nagyon sajnáltam őt. Egy csapat ember próbált rajta segíteni… Végül nem tudom, hogy mi lett szegénnyel, mert nekem el kellett jönnöm.

A balesettel kapcsolatban megkerestük a Országos Mentőszolgálatot, válaszukkal frissítjük a cikkünket. 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek